Boreczky Beatrix: Az Újjáépítési Minisztérium működésének válogatott dokumentumai, 1945–1946 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 6. Budapest, 1987)

Iratok

rendelet módot ad az élelemtári költség felszámítására. Javasolja, hogy csak azt az élelemtári költséget lehessen beszámítani, amely élelemtári költség az iroda által engedélyezett kompenzáció következtében keletkezik. Bende Attila (közellátásügy): A hatósági jegyre adott élelmiszereket a magán­kompenzáló iparvállalat csak a hatóság által megállapított áron bocsáthassa a munkások rendelkezésére. (Bende javaslatával az értekezlet egyetértett.) Csikós-Nagy Béla (pénzügy): A magánkompenzációnál szükség volna talán arra is, hogy az iparvállalat a gazdától részben pénzt is követeljen. Tóth József: Felveti a cserearány megállapításának problémáját. Az OGT 4 határozata szerint a kompenzációra beszolgáltatott mezőgazdasági termény 25%-át viszi be csak a cserébe, viszont a magánkompenzáción keresztül az egész 100%-ot. Itt a magánkompenzáció utolérhetetlen előnyben van a hatósági kompenzációval szemben. Ezért az OGT határozatát betartani nehéz, ettől el kellene térni. Csákány István (földmívelésügy): Osztja a felfogást, hogy az OGT határoza­tától el kell térni. Azon az alapon eredményes kompenzációs forgalmat lebonyo­lítani nem lehet. A döntő kérdés az legyen, hogy az ajánlott cserearány attrak­tív-e vagy sem. Tóth József: A cserearány kérdését külön kell majd tárgyalni. Ez a kérdés véleményünk szerint fokozatosan a kiutalások megindulásakor párhuzamosan merül fel. Az Iroda számára hitelkeretre is szükség van részben arra a célra, hogy az árkülönbözet terhét vállalhassa, részben pedig abból a célból, hogy az iparügyi miniszter úr által rendelkezésre bocsátott ipari termékek átvételét finanszírozhassa. Kb. 400 milliós hitelkeretre volna szükség. Csikós-Nagy Béla (pénzügy): A hitelkeret megállapításánál vigyázni kell. Gabona céljára vagy hatféle címen kértek már hitelkeretet. Felkéri a foldmíve­lésügyi miniszter urat, hogy a gépvásárlásra rendelkezésre bocsátott hitelkeretet kompenzáció céljára engedje át. A 4 milliárdos mezőgazdasági programból az erre a célra tervezett 100 milliót már ki is vették. A maga részéről 100 milliós hitelkeret megállapítását javasolja. Tóth József: Meginduláshoz 100 millió is talán elég volna. A gabona céljára rendelkezésre bocsátott hitelkeretből bizonyos összegek valószínűleg felhasznál­hatók lesznek a kompenzáció céljára is. A tárcaközi bizottság végül úgy határozott, hogy legközelebb hétfőn de. 11 órakor ül össze. 5 Jegyzőkönyv — UMKL, UM 35965/1945. sz. 1 A 104.900/1945. KM sz. rendelet értelmében az Iroda működésének irányítására az iparügyi, kereskedelem- és közlekedésügyi, pénzügyi és közellátásügyi miniszter kiküldöttjeiből tárcaközi bizottságot alakítottak. A rendeletből az Újjáépítési Minisztérium képviseleti joga kimaradt, szóbeli megegyezés alapján azonban — a rendelet módosítása nélkül — az UM képviselője rendszeresen részt vesz a bizottság ülésein. 2 A vonatkozó rendelet (104.900/1945. KM sz. MK 1945. 101. sz.) rögzíti, hogy ilyen kompenzá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom