Pálmány Béla: Dokumentumok a magyar közlekedés történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 5. Budapest, 1981)
I. A VASÚTI KÖZLEKEDÉS MEGINDULÁSA
azt jelentéseinkben mindenkor részletesen közöltük, a csapatok előhaladása szerinti mértékben minden késedelen nélkül mindig idejében megtörtént. így forgalomképesen helyreállítottuk folytatólag a Füzesabony—miskolci vonal hídjait és átereszeit, a Miskolc—bánrévei, Miskolc—szerencsi vonalat és ezen vonalat hídjait és átereszeit, valamint természetesen ezen vonalakon a legszükségesebb épület-részeket is. A nagyobb rácsos hidakat, így a zsolcai és barcikai, vadnai Sajó-hidakat, a hernádnémeti Hernád-hidat az általunk rendelkezésre bocsájtott munkaerővel ugyan, de teljesen az orosz alakulatok vezetésével és tervei szerint az oroszok állították helyre. Mindezeken kívül ugyancsak az orosz alakulatok közreműködésével helyreállítottuk már a Szerencs—sátoraljaújhelyi vonalat, valamint a jelentéseinkben felsorolt további kisebb vonalakat. Ezen helyreállításokról a 14, 28, 29, 42 és 43 üig. számok alatt részletes jelentéseket tettünk és ezen jelentésekben leírtuk a helyreállítás módját is és annak kezdetlegességére megtettük észrevételeinket és rámutattunk különösen a műtárgyak végleges helyreállításának sürgősségére. Ezen helyreállítások mind ideiglenes jellegűek, a szétrombolt anyagok felhasználásával történtek és hogy a végleges helyreállításhoz számításba nem vehető és azokra semmiféle anyag nem áll rendelkezésünkre. Legkevesebb intézkedés történt általunk a mai napig a magasépítmények helyreállítása körül, mert azokhoz anyagokkal egyáltalában nem rendelkezünk és az idő sem alkalmas azok helyreállítására. JUTALMAZÁS Az orosz hadvezetőség a szorgalmas munkásainkat, tekintettel arra, hogy szétrombolt vonalat a megadott határidő előtt készítették el, összesen 24 000 P-vel honorálta, amit munkásaink jószíwel és örömmel vettek át. A helyreállításban való tevékeny és hathatós közreműködésen kívül az orosz, katonai hatóságok lehetővé tették a személyzetnek a normális munka felvételét kilátásba helyezték a fizetések és nyugdíjak folyósítását, sőt a helyreállítási munkálatokban résztvett munkások részére már a bérösszegeket is folyósították. Eddig tehát, ha nem is simán és további nehézség nélkül, de mégis lehetőséget nyújtottak arra, hogy a személyzet sorsának javulására számíthasson és abban reménykedhessek. FŰTŐANYAG Az orosz hatóságok engedélyével némi fűtőanyag ellátásban is részesült a vasutasság, az intézeti lakások jó részben használható állapotban a vasutasok rendelkezésére állnak. A vasúti forgalom megindulásával a közélelmezés és evvel a családok életlehetőségei is javultak, végül a közhatóságok működésének lehetővé tételével a teljes normális társadalmi és családi élet lehetősége látszik biztosítottnak és bízvást reméljük, hogy a hadszíntér jellegű szenvedések végetértek és a normális új élet megkezdhető, ha a lelki és testi erőnkben még egy kissé kitartunk. Ehhez azonban szükséges,