Pálmány Béla: Dokumentumok a magyar közlekedés történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 5. Budapest, 1981)
XI. A KÖZLEKEDÉSI ÁGAK TERVSZERŰ EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK MEGTEREMTÉSE
közöket, végül bejelentési kötelezettséget állapíthat meg a fuvarozandó áruk, a fuvarozás tervezett ideje és az igénybevenni szándékolt közlekedési eszköz és útirány tekintetében. 2. §. (1) Az 1. §-ban meghatározott cél elérése érdekében teendő intézkedések tekintetében a közlekedésügyi miniszternek javaslattétel és véleménynyilvánítás céljából Központi Szállítási Tanácsot (az alábbiakban Tanács) kell létesíteni. 1 (2) A Tanácsba a belügy-, a földművelésügyi, az iparügyi, valamint a kereskedelemés szövetkezetügyi miniszter, továbbá a Gazdasági Főtanács, az Országos Tervhivatal, a Közellátási Hivatal, a Jóvátételi Hivatal, a Magyar Teherfuvarozók Országos Szövetkezete és a Magyar—Szovjet Hajózási Rt. egy-egy tagot, a pénzügyminiszter és a Magyar Államvasutak Igazgatósága két-két tagot, a közlekedésügyi miniszter pedig négy tagot küld ki. A Tanács elnökét a tagok közül a közlekedésügyi miniszter nevezi ki. (3) A Tanács ügyrendjét a közlekedésügyi miniszter határozza meg. 3. §. A fuvarozási vállalat ellen kártérítési követelést nem lehet érvényesíteni abból kifolyóan, hogy a fuvarozási vállalat — bár fuvarozási kényszer terheli — az áru fuvarozását megtagadta abból az indokból, hogy az illető áru fuvarozására a közlekedésügyi miniszter fuvarozási eszköz rendelkezésre bocsátását nem engedélyezte. 4. §. (1) Amennyiben a cselekmény súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik, kihágást követ el és tizenöt napig terjedhető elzárással büntethető az, aki a közlekedésügyi miniszternek a jelen rendelet 1. §.-a alapján kiadott rendeletének rendelkezéseit megszegi vagy kijátssza. (2) A pénzbüntetésre az 1928 :X. törvénycikk rendelkezéseit 2 a 8960/1946. ME számú rendeletben (Magyar Közlöny 173. szám) 3 meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni. (3) Kihágás miatt az eljárás az államrendőrségnek, mint rendőrbíróságnak hatáskörébe tartozik. Az 1929:XXX. tc. 59. §-a (1) bekezdésének 3. pontjában foglaltak 4 szempontjából szakminiszternek a közlekedésügyi minisztert kell tekinteni. 5. §. A jelen rendelet a kihirdetésének napján lép hatályba. Dinnyés Lajos s. k. miniszterelnök MK 1948/121. RT 1183. old. 1 A Központi Szállítási Tanácsról szóló rendeletet a 2076/22/1952. sz. NT határozat hatálytalanította. 2 1928. évi X. t.c. a büntető igazságszolgáltatás egyes kérdéseinek szabályozásáról. 8 A rendelet a forint kibocsátása kapcsán meghatározta a büntetőjogi értékhatárokat, a pénzbüntetés és pénzbírság mértékét. 4 1929. évi XXX. tc. a közigazgatás rendezéséről. 47 657