Pálmány Béla: Dokumentumok a magyar közlekedés történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 5. Budapest, 1981)

III.AVASUTAK A STABILIZÁCIÓ IDEJÉN

A munkaidő értékelésének, a munka-folyamat és a munkák elemeinek megállapí­tásából kell kiindulnia annál inkább, mivel ez a kiértékelés pontosságát szolgálja és amellett módot ad arra, hogy a munkamenet esetleg egyszerűsíthető és ésszerűsíthető legyen. Azokon a munkaterületeken, ahol eddig is voltak megállapított egységidők, azok teljes részletességgel felülvizsgálandók és ellenőrizendők. Megítélésem szerint az eddigi munkateljesítményekből adódó egységidőkhöz képest az ily módon megállapított egységidők átlagosan 25%-kal alacsonyabbak lesznek és erre — tekintettel arra, hogy a munkateljesítmény emelését célozza ez a vizsgálat — a bizottságoknak törekedniök is kell. Az egységidők megállapításánál a kísérletek alkalmával észlelt átlagos teljesítmény (az egyes eredmények közép­értéke) veendő számításba, amelyet valamennyi dolgozó teljesíteni képes. Az egységidőkre vonatkozó javaslatát folyó évi augusztus hó 31-ig tegye meg. Az egyes szolgálati ágaknál általában az alábbi munkaterületeken állapítandók meg egységidők: I. Kereskedelmi szolgálatban: kocsirakományú küldemények ki- és berakása. Darab­árus gyűjtőkocsik ki- és berakása. Kocsirakományok, küldemények mérlegelése. Kocsik bárcázása és ólmozása. II. Az építés és pályafenntartási szolgálatban: Felépítmény fektetése. A felépítmény fenntartása. Alépítmény építése, alépítmény fenntartása. Anyagkezelés. Tisztogatás. Szerszámjavítás. Pályaőri szolgálat. Magasépítményi munkák (bontás, földmunka, kőműves, vasbeton, szigetelő, ács, tetőfedő, burkoló, bádogos, mázoló, szobafestő, vízvezetéki és csatornázási munkák). /77. Vontatási és műhelyt szolgálatban: Mozdonyok és motorkocsik indulás előtti előkészítése. Mozdonyok és motorkocsik érkezés utáni utánkezelése. Szénfeladás. Salak, pernyegyűjtés, felrakás. Kazán és tartozékainak tisztítása. Mozdony tisztítás. Mozdony fordítás. Mozdonyok és motorkocsik előkészítése műhely beküldéshez. Mozdonyok és motorkocsik üzembehelyezése műhelyből érkeztük után. Szénminta vétel. Szénmérlegelés. Kosárfonás. Takarítás. Fűtőházi futójavítás. Mozdonyok és motorkocsik időszaki vizsgálata és javítása. Kocsik vizsgálata, javítása és tisztogatása. Kocsik fenntartása. Műhelyekben végzett valamennyi munka. Villamosított vonlak építése és fenntartása. IV. A forgalmi szolgálatban: kocsi felírás. Síktolatás. Gurítószolgálat. Átmenesztő szolgálat. Saruzás. Váltótisztogatás. Egyéb tisztogatás és takarítás. Távíró készülékek és berendezések építése, fenntartása és javítása. Távbeszélő berendezések építése, fenntartása, javítása. Sorompóberendezések építése, fenntartása, kisiklasztó saruk vágányzáró sorompók építése, fenntartása. Váltózárak szerelése, fenntartása. V. Szertári szolgálatban: Új és ócska anyagok fel- és lerakása. Anyagok kezelése és raktározása. Kenő és világító anyagok fejtése, kezelése, raktározása. Csomagoló­szerek javítása. Leltári tárgyak kezelése. Kocsik kézierővel való mozgatása.

Next

/
Oldalképek
Tartalom