Pálmány Béla: Dokumentumok a magyar közlekedés történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 5. Budapest, 1981)

II. ARCCAL A VASÚT FELÉ!

1 A Vasutas Verreny Országos Bizottsága néhány nappal korábban hozott határozatot a MÁV főműhelyek és műhelyek járműjavítási versenyének teljesítményét elbíráló szempontok kidolgozására és a munkálattal az Istvántelki Főműhelyt bízta meg. 2 A MÁV számadási hónapja 23-tól 22-ig tartott. 3 A MÁV Igazgatóság E. III. osztálya az 1945. május 29-én létrehozott Újjáépítési Osztály volt. (Ld. a 17/A-B sz. dok.) 38 Budapest, 1945. június 18. A MÁV IGAZGATÓSÁG ELRENDELI A HELYREÁLLÍTOTT VASÚTI PÁLYARÉSZEK FORGALOMBIZTONSÁGI FELÜLVIZSGÁLATÁT Valamennyi üzletvezetőségnek, Székhelyeiken. Egyik állomásunkon a lazán betömött bombatölcsér ülepedéséből származó rövid süppedésen egy katonai szállítmány mozdonya kisiklott és oldalra dőlt. Az előfordult baleset arra mutat, hogy a helyreállított pályarészek között további utómunkát és javítást igénylő részek is vannak. A pályatest nem forgalombiztos állapotából származható balesetek megelőzésére elrendeljük, hogy vonalaikon a meg­sérült és helyreállított összes alépítményrészt a forgalombiztonság szempontjából vizsgálja felül. Az esetleges szükséges javítási munkákat haladéktalanul végezze el. A Gy. 163—25/1945.D. II. sz. alatt folyó évi V. 5-én kiadott rendeletünk szerint megszervezett fokozottabb pályafelügyeletet végző pályaőröket és pályamunkásokat megfelelően oktassa ki. A forgalomnak átadott vonalak forgalombiztonságáért a szolgálati főnököket személyesen tesszük felelőssé. Varga Fogalmazvány. - MÁV lg. 1945-11917. A vasúti forgalom felvételének elsőszámú feltétele a pályák mielőbbi helyreállítása volt. Koszov vezérőrnagy utasítására a MÁV Igazgatóság 1945. március 20-án elrendelte, hogy az üzletvezető­ségek a tavaszi pályafenntartási munkáknál szokásos munkáslétszámnak legalább a kétszeresét foglalkoztassák a pályák újjáépítésénél és szükség esetén közmunka-köteleseket is igényeljenek a közigazgatási hatóságoktól (MÁVlg. 1945—1760). A sürgős munkával azonban velejárt egyes helyreállítások kevesebb gonddal történő elvégzése, ami baleseteket idézett elő. Egy Cegléden, május 30-án történt kisiklás kapcsán Koszov felkérte Bánhidi MÁV vezetőt, rendelje el az összes sérült töltés felülvizsgálatát. A körlevélről tájékoztatást kapott Koszov tábornok is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom