Pálmány Béla: Dokumentumok a magyar közlekedés történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 5. Budapest, 1981)

II. ARCCAL A VASÚT FELÉ!

szállítását hátráltatva a gazdasági élet kialakulását lehetetlenné teszi, magam részéről a gondozásomra bizott közlekedési érdekekre figyelemmel feltétlenül szükségesnek tartom, hogy az ily cselekmények a legszigorúbb büntetésekkel megtoroltassanak. Ezért azzal a kéréssel fordulok miniszter úrhoz, hogy méltóztassék a legközelebbi minisztertanács elé oly kormányrendeletet előterjeszteni, amely a vasúti járművek, illetőleg a vasúti hálózat mindennemű megrongálását, valamint vasúti építési és fenntartási anyag eltulajdonítását a rögtönbíráskodás hatálya alá vonja, és azok el­követőit a törvény teljes szigorával büneti. Tisztelettel kérem miniszter urat, hogy tett intézkedéséről engem mielőbb értesíteni méltóztassék. Karczag Fogalmazvány. - UMKL KKM II/1. 1945-6663. 30/B Budapest, 1945. június 28. AZ IDEIGLENES NEMZETI KORMÁNY 3.780/1945. ME SZ. RENDELETE A VASÚTI ÉS KÖZÚTI KÖZLEKEDÉS, A POSTAI, TÁVBESZÉLŐI ÉS TÁVÍRÓI ÜZEM ZAVARTALANSÁGÁT VESZÉLYEZTETŐ BŰNCSELEKMÉNYEK SZIGORÚBB BÜNTETÉSÉRŐL A minisztérium avégből, hogy a vasúti és közúti közlekedés, úgyszintén a postai, távbeszélői és távírói üzem zavartalanságát veszélyeztető bűncselekmények szigorú megtorlásban részesüljenek, az Ideiglenes Nemzetgyűlés által az 1944. évi december hó 22. napján adott felhatalmazás alapján a következőket rendeli: l.§. 1. Amennyiben a cselekmény súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik, a Btk. 434. §-ában meghatározott büntetéssel büntetendő 1 , aki vaspályát, vasúti járóművet, vasúti vagy közúti hidat, a vasúti vagy a közúti közlekedés célját szolgáló egyéb berendezést, felszerelést vagy ezekhez tartozó tárgyat szándékosan megrongál, úgy­szintén, aki ilyen tárgyat vagy a vasúti üzem, illetőleg a közutak vagy a közúti hidak létesítésére, helyreállítására vagy fenntartására rendelt anyagot jogtalanul eltulaj­donít. 2. Ugyanígy büntetendő az is, aki a postai, a távbeszélői vagy a távírói üzem célját szolgáló berendezést, felszerelést, járóművet vagy ezekhez tartozó tárgyat szándékosan megrongál, úgyszintén aki ilyen tárgyat vagy a postai, távbeszélői vagy a távírói üzem létesítésére, helyreállítására vagy fenntartására rendelt anyagot jogtalanul eltulajdonít.

Next

/
Oldalképek
Tartalom