Szinkovich Márta: Dokumentumok a magyar belkereskedelem történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 4. Budapest. 1981)

III. A belkereskedelem szocialista átszervezésének első szakasza: a nagykereskedelem államosítása

forintot, visszatérő szolgáltatás esetében pedig az egy naptári éven belül az esedékes szolgáltatás értéke a 10 000 forintot meghaladja, b) a vállalat ügyvitelének keretén kívül eső minden jogügylet érvényességéhez, ki­véve, ha az ügylet tárgyának értéke évenként összesen a 10 000 forint összeget nem haladja meg. Az alapítólevél jelen rendelkezései nem érintik azoknak az intézkedéseknek körét, amelyek a 7210/1948. Korm. sz. rendelet 3. és 4.§-a értelmében a kormány, az illetékes miniszter vagy a Dohányipari Igazgatóság elhatározására vannak fenntartva. 5. A felszámolás A vállalat felszámolásának az 1948. évi XXXVII. tc. 15.§ (1) bekezdésének 5. pontja értelmében a kormány határozata alapján van helye. A felszámolás tekintetében pedig a hivatkozott törvény 26-32. §-ai irányadók. A másolat hiteléül: Budapest, 1949. június 7. Ladó Erzsébet pü. irodaigazgató Hiteles másolat. - UMKL Belker. Min. Ein. 1949-11 065. A vállalat a Népgazdasági Tanács 1949. jól. 21-én kelt határozatával (52j1949.) a belkereskedelmi tárca felügyelete alá került. A Belker. Min. 11 065(1949. Ein. 3. sz. intézkedése az alapítólevél „I. Általános rendelkezések" c. fejezete 2. bekezdésének 5. pontját a következőképpen módosította: „A vállalat felett felügyeletet gyakorló illetékes miniszter a belkereskedelmi miniszter." • 128 Budapest, 1949. június 16. A HŰSÉRT HÚSÉRTÉKESÍTŐ NEMZETI VÁLLALAT CÉGBEJEGYZÉSE Vegzes A törvényszék a kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszter 21 961/1949. II/3. sz. alatt kelt megkeresésére elrendeli, hogy a nemzeti vállalatok jegyzékébe a következő korlát­lan felelősséggel alakult nemzeti vállalat és az alábbi tételek bejegyeztessenek: A cégjegyzék „A" lapjára Nemzeti Vállalat korlátlan felelősséggel. A vállalat cégszövege: „HÚSÉRT" Húsértékesítő Nemzeti Vállalat. Székhelye: Budapest, Telepe: IX. ker. Közraktár utca 30. sz. A cégjegyzék „B" lapjára: A végzés száma: 13 093/1949. Kelte: 1949. évi június 16-án.

Next

/
Oldalképek
Tartalom