Szinkovich Márta: Dokumentumok a magyar belkereskedelem történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 4. Budapest. 1981)

III. A belkereskedelem szocialista átszervezésének első szakasza: a nagykereskedelem államosítása

21. és négy fióküzletének, Bp., Közraktár u. 32., Széchenyi rakpart 6., Albertfalva, Budafoki út 140., Budafok Tóth József u. 4. t. Cím által való átvételét. A Gazdasági Főtanács határozata értelmében a szövetkezetek egész vagyonát és teljes szervezetét t. Címnek kell leltárilag átvenni, kivéve az Összefogás Fogyasztási Szövetkezet nagy­vásártelepi részlegét, melyet a Gyümölcs- és Zöldségfelvásárló és Értékesítő NV veszi át. Minthogy azonban az NV jelenleg még szervezés alatt áll, felhívom t. Címet, hogy az említett szövetkezet nagyvásártelepi részlegét is leltározza és ottani nagykereske­delmi részlegével együtt vezesse tovább mindaddig, míg átvételére az NV képes lesz. Az átvétellel kapcsolatban a felszereléseket, berendezési tárgyakat stb. szükség szerint az illetékes iparigazgatóság által kiküldendő szakértők becslése alapján az átvétel határnapján érvényes gyári beszerzési áron, az árukészletet pedig napi áron kell átvenni. A szövetkezetek hiteleit hitelátírással t. Címre kell ruházni. A szövetkezet részjegyeit a vagyoni státus megállapításával kapcsolatban a vagyoni állagból mint tartozást le kell vonni, és a tagokat vásárlási utalvány kiadásával kell kielégíteni. Egyebekben a 10 082-105/3/1949. GF határozat alapján kibocsátandó kormányren­delet rendelkezései lesznek az irányadók. A fent felsorolt nagy-budapesti szövetkezetek raktárán levő azon árufajtákat, amelyekkel t. Cím nem foglalkozik, az Állami Áruházak veszik át. Ezen árukészletek átvételére az Állami Áruházakat egyidejűleg felhívtam. Felhívom t. Címet, hogy a fenti szövetkezetek leltározását a mellékelt utasítás 1-2. pontjában említett személyek közreműködésével haladéktalanul bonyolítsa le, és a felsorolt szövetkezetek valamennyi (ingó és ingatlan) vagyontárgyát, a mellékelt lel­tározási utasításban foglaltaknak megfelelően, haladéktalanul vegye leltárba. A fent felsorolt szövetkezetek üzlethelyiségeiben azok felszerelési és berendezési tárgyainak, valamint az átvett áruk és pénzkészletek felhasználásával a Cím által megbízandó üzletvezetők, a leltározás befejezése után Cím nevében és utasításainak megfelelően, ugyancsak a Cím által kijelölt alkalmazottak közreműködésével az áru­sítást azonnal kezdjék meg, illetőleg folytassák tovább. A további árusítással megbí­zott üzletvezetők a leltározás előtti időből származó kötelezettségekre további intéz­kedésig fizetést nem teljesíthetnek. A szóban levő szövetkezetek feloszlása és felszámolása, valamint az átvett tárgya­kért visszatérítés iránt külön történik intézkedés. Végül felhívom, hogy a leltározást végző megbízottakat jelen leiratomra hivatko­zással megfelelő megbízólevéllel lássa el. A fent felsorolt szövetkezetek részére címzett és idecsatolt leveleket a leltározás alkalmából kézbesítés végett mellékelem. II Állami Áruházak Rt. A Gazdasági Főtanács f. évi február hó 3-án tartott ülésén hozott határozával el­határozta az Összefogás Fogyasztási Szövetkezetnek, Bp., V. Honvéd u. 22. és fiók­üzletének, a Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Dolgozói Fogyasztási Szö-

Next

/
Oldalképek
Tartalom