Szinkovich Márta: Dokumentumok a magyar belkereskedelem történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 4. Budapest. 1981)

Bevezető

1948 őszétől a korábban jó szolgálatot teljesített kiskereskedelmi beszerzési szövetkezetek túlnyomó többsége is túlhaladottá vált, hiszen a kiskereskedők árubeszerzésére és a lakosság ellátására most már államilag szervezett kereskedelmi egységek szolgáltak, illetve ezek kifejlesztése volt a cél. Ugyanígy időszerűtlenné vált a belkereskedelmi nemzeti vállalatok alapításával a vállalati és alkalmazotti beszerzési és fogyasztási szövetkezetek további működése is. (Lásd a 100. sz. dok.) Minthogy ezek a szövetkezetek rendszerint többféle szükségleti cikknek (élelmiszer, ruházat, tüzelőanyag) együttes forgalmazásával foglalkoztak, beolvasztásuk üzletágak szerint történt, a legtöbb esetben a KÖZÉRT, a TÜKER és az Állami Áruházak tőkeerejét növelve. (Lásd a 114. sz. dok.) Itt jegyezzük meg, hogy az állami kereskedelmi részvénytársaságok közigazgatási felügyelete és állami irányítása a nemzeti vállalatokéval azonos módon történt, s későbbi átalakulásuk nemzeti vállalattá közigazgatási úton (kormányhatározattal) ment végbe. (Lásd a 128., 129., 130. sz. dok.) Erre azonban nem közvetlenül az NVT megjelenése után került sor, hanem akkor, amikor a szövetkezeti felszámolások és beolvasztások már befejeződtek. Jelentős szerepet játszottak a belkereskedelmi nemzeti vállalatok kialakításában a gyári értékesítési osztályok. Amikor a belkereskedelmi nemzeti vállalatok alapítása megkezdődött 1948 augusztusában az ipari ágazat szocialista átszervezése már jelentősen előrehaladt. Az államosított ipari üzemek különböző szakmai iparigazgatóságok irányítása alá tartoztak. Ez utóbbiak utasítást kaptak arra, hogy a hozzájuk tartozó gyárak eladási részlegeit adják át a kereskedelmi tárcának. A Gazdasági Főtanács Titkársága sürgette és különböző intézkedésekkel igyekezett előmozdítani az iparvállalatok értékesítési osztályainak leválasztását. Azonban az iparigazgatóságok, amelyek amúgy is el voltak foglalva az ipari központok szervezésével, mindenekelőtt vállalataik rentabilitását tartották szem előtt, s a gyári termékek értékesítési folyamatát, a kialakult üzleti kapcsolatokat nem szívesen zavarták meg átszervezéssel. Ezért nehezen ment a gyári eladási osztályok munkájának beszüntetése, az eladási apparátus kiengedése az üzemi kötelékből. Ez egyes esetekben indokolt volt (mint pl. a cipőértékesítés vonalán; lásd a 99/A-C sz. dok.), azonban a vonakodásnak nem minden esetben volt objektív alapja. Kezdetben előfordult, olyan alapításoknál, ahol a nemzeti vállalat magját valamelyik magáncég alkotta, hogy miután a Minisztertanács jóváhagyta az alapításra vonatkozó előterjesztést, a vállalat megkezdte működését anélkül, hogy a megfelelő profilú ipari üzemek értékesítési részlegei átadásra kerültek volna. Ez zavart keltett a gyárak és a belkereskedelmi nemzeti vállalat párhuzamos eladási tevékenysége következtében. Ezért, néhány ilyen tapasztalat birtokában, a Gazdasági Főtanács úgy rendelkezett, hogy az alapításra vonatkozó szándék addig nem terjeszthető a kormány elé, míg az új belkereskedelmi nemzeti vállalat szervezetileg nincs kellően kialakítva. Az 1948: XXXVII. törvény alapján életre hívott első belkereskedelmi cég a Gyapjúkereskedelmi Nemzeti Vállalat volt, ezt a MOSZK Gyapjú Osztályából szervezték.