Szinkovich Márta: Dokumentumok a magyar belkereskedelem történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 4. Budapest. 1981)
II. Kereskedelempolitika a stabilizáció után és a fordulat évében
A szöveg után a következő hitelesítés: „A Gazdasági Főtanács az 1948. évi március hó 25-én tartott ülésén ebben a tárgyban a tárgysorozat 9. pontja alatt az idecsatolt szó szerinti jegyzőkönyvi kivonatban foglalt határozatot hozta. Az eredeti jegyzőkönyv aláírója Dinnyés Lajos miniszterelnök, a Gazdasági Főtanács elnöke és Vas Zoltán, a Gazdasági Főtanács főtitkára. Dr. Ágh Béla, Dr. Fajth Tibor miniszteri osztályfőnök, a GF jegyzője h." 92/D Budapest, 1948. május 24. A KERESKEDELEM- ÉS SZÖVETKEZETÜGYI MINISZTER KÖRRENDELETE VALAMENNYI BELKERESKEDELMI IGAZGATÓSÁGNAK A KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARÁK MEGSZÜNTETÉSÉRŐL ÉS BELKERESKEDELMI IGAZGATÓSÁGOK FELÁLLÍTÁSÁRÓL Tudomásulvétel végett azzal küldöm le, hogy a túloldalon megjelölt értékeket és egyéb tárgyakat, valamint székházakat, illetőleg helyiségeket a kamarától vegye át és az 5590/1948. számú Korm. rendelet (Magyar Közlöny 114. szám) hatálybalépésének napján kezdje meg működését. A belkereskedelmi igazgatóságok szervezetét és részletes hatáskörét az alábbiakban állapítom meg: A budapesti belkereskedelmi igazgatóság általános, közigazgatási, ellenőrzési és nyilvántartási, a vidéki belkereskedelmi igazgatóságok pedig általános, közigazgatási és ellenőrzési osztályokra tagozódnak. Az igazgatóságok élén az igazgatóság vezetője áll, akit az általános osztály vezetője helyettesít. Az osztályok élén egy-egy osztályvezető áll. A belkereskedelmi igazgatóságok személyzeti létszámát a pénzügyminiszter úrral egyetértésben az alábbiak szerint állapítottam meg: Székhely Igazgatási szak Kezelési szak Altiszti szak Összesen 1. Budapest 40 31 6 77 2. Debrecen 12 11 3 26 3. Miskolc 8 7 2 17 4. Szeged 10 10 2 22 5. Győr 8 7 2 17 6. Sopron 8 7 2 17 7. Pécs 10 10 2 22 Összesen: 96 83 19 198