Szinkovich Márta: Dokumentumok a magyar belkereskedelem történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 4. Budapest. 1981)

Bevezető

kedett, hogy a vasszindikátust kikapcsolja a közvetítő kereskedelemből. A vasnagykereskedők egyeduralmát a Gazdasági Főtanács végül is igazgatási úton törte meg. A vasszindikátus egyik jövedelmező üzletága volt a vashulladék-felvásárlás és értékesítés, amelyet a Vashulladék Értékesítő Rt. útján bonyolított le. Az Acélművek egyik legfontosabb nyersanyagáról volt itt szó, amelynek biztosítása elengedhetetlen volt az üzemek zavartalan termeléséhez. 1939-ben a Rimamurányi, a MÁVAG és a WM szerződést kötöttek a Vashulladék Értékesítő Rt.-vel e fontos nyersanyag szállítására. Ennek a szerződésnek a birtokában a második világháború után ez a részvénytársaság monopolhelyzethez jutott a vas- és fémhulladék összegyűjtése, illetve értékesítése terén. A Műveknek a részvénytársasággal kötött szerződése 1949 végén járt le. A Gazdasági Főtanács 1947. október 3-i ülésén úgy döntött, hogy nem indokolt a Vashulladék Értékesítő Rt. vas- és fémgyűjtési monopóliumának további fenntartása. Az iparügyi miniszter hatályon kívül helyezte ezt az 1945-ös rendeletet, amely a vas- és fémhulladék-gyűjtés kizárólagos jogát a részvénytársaság számára biztosította, s egyidejűleg utasította a Nehézipari Központot, hogy a vashulladék-ócskavas beszerzését saját adminisztrációjában szervezze meg. (Lásd a 80/B sz. dok.) Az IKART eladási részlege, mint állami kereskedelmi szerv, fokozatosan jelentős eredményeket ért el a vas- és fémszakmában ekkor még jelenlevő tőkés egyesülésekkel folytatott versenyben. Nehezebben birkózott meg a belső szervezési feladatokkal. Szervezeti felépítésében és belső működésében sok volt a bürokratikus vonás, s nem sikerült kialakítania a kereskedelmi cégnél kívánatos adminisztrációs menetet. Eredményei s hibái a későbbiekben tanulságul szolgáltak a belkereskedelmi nemzeti vállalatok megszervezésénél. Az Iparművek Képviselete Állami Részvénytársaság 1948 tavaszáig végezte a Nehézipari Művek gyártmányainak értékesítését. Amikor 1947 végén kidolgozták a Nehézipari Központ ügyrendjét, s ezzel egyidejűleg revizori vizsgálatot folytattak az IKART-nál, megállapították, hogy a NIK-IKART szervek működésében sok felesleges kettőzés van. A Gazdasági Főtanács 1948. április 22-én hozott határozatot az IKART eladási részlegeinek megszüntetéséről. Az államosított nehézipari üzemek termékeinek értékesítésével kapcsolatos feladatokat a továbbiakban ismét a Nehézipari Központ végezte. Az IKART eladási részlegének tevékenysége során keletkezett iratanyag, amelyből csak egy nagyon csekély részt mutatunk be kötetünkben (Lásd a 90. sz. dok.), jelentős forrásértéket képvisel. Gazdag adattár áll rendelkezésre a vas- és fémipari árualap helyzetére, a termékösszetétel alakulására, a belföldi piaci viszonyokra stb. vonatkozóan a stabilizációt követő időszakban. Az IKART eladási részlegének megszervezése az állami nagykereskedelem korai megjelenési formája volt a magyar belkereskedelmi életben. Létrehozása bizonyos fokig kényszerhelyzetből fakadt, a nehéziparban végrehajtott államosításokkal összefüggésben. A stabilizáció utáni első hónapokban ezen túlmenően sem a politikai, sem a gazdasági helyzet nem volt érett még további lépésekre a belkereskedelem államosítása terén. 1947 második felétől, a koalíciós kormányzásnak abban a szakaszában,