Szinkovich Márta: Dokumentumok a magyar belkereskedelem történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 4. Budapest. 1981)

II. Kereskedelempolitika a stabilizáció után és a fordulat évében

megtelelő továbbfejlesztésével, a kamarai iroda megfelelő részlegének átemelésével ez a tájékozódás továbbra is biztosítható, addig az iparügyi tárca hatáskörébe tartozó iparjogosítványoknál csak a gyáripar jellegű iparkérelmek esetén bízható a vélemé­nyezés a már működő szervre, nevezetesen az iparfelügyelőkre. A kisipari iparjogosítványoknál azonban feltétlenül új szervezést igényel a kamara feloszlatása, és ebben az esetben az iparügyi miniszter a kisipari iparjogosítványok kiadásáról le kell hogy mondjon, és az egyes iparhatóságok részére a kisipari érdek­képviselettel együttértésben elvi kereteket megállapítva, az iparjogosítványok kiadását a törvényhatóság első tisztviselőjének, mint másodfokú iparhatóságnak kellene hogy átadja. Az iparjogosítványok felülvizsgálata és ezzel kapcsolatos kamarai igazolások kér­dése már letárgyaltnak vehető. Az esetleges vis maior 1 folytán függőben maradó ügye­ket az állami szervek fennakadás nélkül már le tudják tárgyalni. ad b) Az anyaggazdálkodással kapcsolatban a kamarai iroda egy szerve véleményt nyilvánított a közellátási kormányzat számára bizonyos zárolt cikkek forgalomba hozá­sára való kijelöléshez (cukor, tűzifa stb.), másrészt maga végzett bizonyos anyag­elosztási funkciókat, amikor a kisiparosok rendelkezésére bocsátott anyagokat (utal­ványokat) kisiparosok és kereskedők között szétosztotta. A kereskedők kijelölésénél a kamara amúgy is azt az álláspontot foglalta el, hogy minden szabályszerű iparjogosítvánnyal bíró kereskedőt, aki azt kérte, a kijelölésre javaslatba hozott, és így e megbízatásnak gyakorlati eredménye nem volt. Ami az anyagelosztás tényleges munkáját illeti, a kamarai iroda erre külön szerve­zetet állított be, amely ezt a feladatot úgyszólván önmagában végezte. A kamara e szervének más kamarai jellegű feladata nem is volt. Ennek az anyagelosztó irodának az Ár- és Anyaghivatalba való beolvasztása csak abból a szempontból jelent nehézséget, hogy ezek a kamarai elosztók a kamarák szék­helyén, tehát nem minden esetben Budapesten működtek. Nincs azonban annak elvi akadálya, hogy ezek az irodák a kamarai székhelyen, mint Ár- és Anyaghivatali kirendeltségek működjenek. ad c) Az ipari oktatás terén az ipari továbbképző tanfolyamoknál való közreműkö­dés, valamint a tanoncvizsga-bizottságok körüli tevékenység pótlásáról kell a kamara megszűnésével gondoskodni. Az ipari továbbképző tanfolyamok az Iparügyi Minisztérium közvetlen irányítása alatt ma már szervezetileg annyira megerősödtek, hogy nem igénylik a kamara támo­gatását, és így a kamara közreműködése minden veszély nélkül megszüntethető. A tanonc-vizsgabizottságban való közreműködése a kamarának abból a szempont­ból volt jelentős, hogy a kamara az ipartestületeknél mindig messzebbmenő módon igyekezett a vizsgák nívóját fenntartani. A kamara kikapcsolásával feltétlenül biztosí­tani kell - különösen vidéki viszonylatban - a tanoncvizsgák nívóját, hogy az meg­felelő legyen. Tekintettel arra, hogy a tanoncképzés zömében már áttolódott a gyáripar kereteibe, és ennek további eltolódásával kell számolnunk, célszerű lenne az iparfelügyelői szer-

Next

/
Oldalképek
Tartalom