Szinkovich Márta: Dokumentumok a magyar belkereskedelem történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 4. Budapest. 1981)

Bevezető

kereskedő az eladás pillanatában az eladott árut beszerezhette volna. A közellátásügyi miniszter a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara intervenciójára helyt adott ennek a kívánalomnak. Belekerült a jogszabályba a Kamarának az a javaslata is, hogy a kereskedő a beszerzési árhoz hozzászámíthatja azokat a rendkívüli minőségi és mennyiségi hiányokat, amelyek az áruszállítás alatt keletkeztek, és felszámíthatja azokat a rendkívüli fuvarköltségeket, amelyek a háború utáni fuvarozási nehézségek mellett felmerültek.

23 Az a terület, ahol az állami korlátozást kezdettől érvényesíteni kellett, a közszükségleti cikkek forgalombahozatala volt. A közellátásügyi miniszter már 1945 januárjától bocsátott ki olyan rendeleteket, amelyek egyes élelmiszerek, terménykészletek és vágóállatok forgalmának államilag megszabott rendjét írták elő, vagy az elosztás mértékére (fejadagok) vonatkoztak. Gyakorlatilag azonban csak a háború befejezése után, a konszolidálódó országban lehetett újból megszervezni a hatósági közellátást. Az első nagyszabású kényszerrendszabály tervezete 1945 májusában készült el az 1945. évi gabonatermés beszolgáltatásáról. Ez az intézkedés a kereskedelmet is közvetlenül érintette. (Lásd az 5. sz. dok.) A jogszabálytervezet, amely fenntartotta a hadigazdálkodás idején bevezetett kereskedői kijelölési rendszert a terményfelvásárlásokra vonatkozóan, élénk tiltakozást váltott ki a terménykereskedők körében. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara intervenciójára az a kompromisszum született, hogy gabonavásárlásra csak az a kereskedő lett jogosult, aki gabonavásárlási iparjogosítvánnyal rendelkezett, és a Közellátásügyi Minisztériumtól vagy a közellátásügyi kormánybiztostól gabona vásárlására megbízást kapott. A kérelemben a jogosultság és a működési terület megjelölése mellett fel kellett tüntetni, hogy a kérelmező a gabonavásárláshoz milyen felvásárló szervezettel, üzleti tőkével és üzemi berendezéssel rendelkezik. A Közellátásügyi Minisztérium a magánkereskedőket nem zárta ki a terményfelvásárlás lehetőségéből, azonban szívesebben látta az olyan bevezetett nagy cégek közreműködését, mint a Futura, a Mezőgazdák Országos Szövetkezete stb., s ezeket mint megbízott felvásárló kereskedőket kezelte. A terményfelvásárlás szabályozásával egyidejűleg létrehozták az első háború utáni készletgazdálkodási szervet, a Terményhivatalt. Később követte ezt a Burgonyahivatal, majd a Zsiradék- és Húshivatal megszervezése. A második világháború idején életre hívott különböző közellátási elosztó szerveket feloszlatták. A közellátásba be nem vont áruféleségek forgalmazása lényegében szabad maradt az inflációs periódus egész tartama alatt, jóllehet néhány korlátozásra itt is sor került. A termelés megindítása, az újjáépítés érdekei szükségessé tették, hogy egyes, az ipar számára nélkülözhetetlen nyersanyagokat is állami felügyelet alá vonjanak. Ezek a korlátozások 1945 nyarán kezdődtek meg. Az ipari vonalon megszervezett anyaggazdálkodást nyomon követték a forgalmazás megkötésére vonatkozó intézkedések, s ezzel kapcsolatban a kereskedelmi elosztó és ellenőrző irodák felállítása. Elsőnek a textiláru forgalmának szabályozása történt meg. Az itt bevezetett korlátozás abban állott, hogy a gyárak textilárut csak textil-nagykereskedőnek vagy textiláru forgalomba hozatalára jogosult kiskereskedőnek adhattak el, a kiskereskedők pedig