Szinkovich Márta: Dokumentumok a magyar belkereskedelem történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 4. Budapest. 1981)

Bevezető

Alkalmazottak Szabad Szervezete, amely félévszázados harcos múltra tekintett vissza. A munkáspárti vezetés alatt álló kereskedelemügyi tárca ezt az érdekképviseletet politikai súlyának megfelelően kezelte, és bevonta minden olyan tárgyalásba, ahol a KOKSZ helyet kapott. (Pl. a tanonctörvényt előkészítő véleményezésekbe. [Lásd a 21/A sz. dok.], vagy az iparrevízió végrehajtásába.) Kiskereskedői szabad szervezetek (szakszervezetek) is létrejöttek már 1945-1946 fordulóján. Pl. a győri kiskereskedők szervezete, amely már az infláció alatt felismerte a nagykereskedőktől különböző érdekeit és azokat kifejezésre is juttatta. (Lásd a 26/A sz. dok.) A nagy- és kiskereskedői érdekek szembekerülésére ilyen nyílt formában azonban az infláció idején ritkán került sor. A háború után, a demokratikus berendezkedés kezdetén a kereskedők nagy része a liberális konszolidáció híve volt és legfőbb érdekének a kereskedés szabadságát tartotta. Az ország nehéz gazdasági helyzete viszont megkövetelte, hogy a kormányzat erőteljes állami irányítást érvényesítsen az újjáépítés érdekében, s ezek az intézkedések a kereskedelmi életet, az áruforgalmazás szabadságát is korlátozták. A rombadőlt országban fellépő áruhiány következményei, elsősorban a lakosság élelmezésének megoldása a kormányzatra nehezedett, és szükségessé tette, hogy továbbra is érvényben maradjanak a háborús években bevezetett kötött gazdálkodás olyan elemei, mint egyes cikkekben a kötött árrendszer és a közellátás állami megszervezése. Ezeknek a feladatoknak legfelsőbb szintű irányítása a hadigazdálkodás idején a közellátásügyi miniszter hatáskörébe tartozott. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés a kormány megalakításakor fenntartotta a közellátásügyi miniszteri posztot. Míg azonban a hadigazdálkodás idején a közellátásügyi miniszter tárca nélküli volt, s az irányítás munkáját különféle hivatalok útján végezte, az Ideiglenes Nemzeti Kormány közellátásügyi minisztere apparátussal is rendelkezett, amelyet e volt hivatalokból szerveztek. A közellátásügyi miniszter igen korai, az alighogy az ostrom alól felszabadult fővárosba küldött utasítása mutatja, hogy a kormány tisztában volt azzal, hogy az árkötöttségek további fenntartása elkerülhetetlen. (Lásd a 2. sz. dok.) Az árkérdés rendezésére azonban csak a háború befejezése után, áprilisban kerülhetett sor. A felszabadulás folyamatában, amikor az ország egy része még hadszíntér volt és a front fokozatosan húzódott nyugat felé, a felszabadult országrészeken a termelőerők nagymérvű megsemmisülése, a fuvar hiányában megakadt áruszállítás, s általában a normális áruforgalmi feltételek megszűnése határozta meg az áruértékesítés körülményeit. Mint ebben az időszakban más téren is tapasztalható volt, a kereskedelmi forgalomban is úrrá lett az a jelenség, hogy a front elvonulása után az állampolgárok nem tartották már kötelező erejűnek a háborús kormányok intézkedéseit, így a háború alatt kibocsátott árrendeleteket sem. A korábbi hatósági árak a gyakorlatban elvesztették jelentőségüket, helyükbe a kereslet és kínálat törvényei szerint kialakult árak léptek. A háborús években megállapított árak tarthatatlanságát kezdetben hallgatólagosan a kormányzat is elismerte. 1945 első hónapjairól szólva a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara egy jelentésében a következőket írta: „Az illetékes hatósá-