Dancs Istvánné: Dokumentumok a magyar közoktatás reformjáról 1945-1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 3. Budapest, 1979)

1946 II. AZ OKTATÁS FELTÉTELEINEK JAVÍTÁSÁT CÉLZÓ KEZDEMÉNYEZÉSEK, INTÉZKEDÉSEK

DR. PŐCZE JÁNOS JELENTÉSE HAJDÚ, VALAMINT SZABOLCS MEGYE NYUGATI RÉSZÉBEN „ 1NTERNÁTUSSAL EGYBEKÖTÖTT ÁLTALÁNOS ISKOLÁK FELÁLLÍTÁSÁRA LEFOGLALANDÓ KASTÉLYOK" MEGSZEMLÉLÉSÉRE TETT LÁTOGATÁSÁRÓL Bevezetésül ki kell hangsúlyoznom a helyszíni szemlék egész országra szóló sürgős kiterjesztését. Rengeteg olyan épület, kastély omladozik, pusztul napról napra csak azért, mert nincs gazdája, ugyanakkor pedig igen sok helyen tanterem hiánya miatt vagy szünetel a tanítás, vagy csak váltott rendszerrel folyik. A hozzánk beérkezett jelentések, avagy a Földművelésügyi Minisztérium kastély névsora alapján legfeljebb elindulni lehet, de érdemlegesen intézkedni távolról sem, mert a valóságban egészen másképpen állnak a dolgok. Egyeztetni kell a helyi kívánalmakat és a mi elgondolá­sainkat, ezt pedig csak helyszíni tárgyalásokkal lehet. Az általános iskoláról, demok­ratikus nevelésünk e legnagyobb vívmányáról a legtöbb helyen még a neveló'k köré­ben is téves vagy hiányos ismeretek észlelhetők, hát még a laikusoknál! Ez is oka, hogy sok helyen nem talál kellő támogatásra. Ezt az utamat Debrecenig vonaton, onnan egyes helységekbe szekéren, kerékpáron, gyalog, alkalmi teherautóval stb. tettem meg. Ezek ma már nem járművek, rengeteg időbe kerülnek. Sürgősen szük­séges egy jó állapotban levő autó az ügyosztály részére, mert enélkül szervezési munkánkat kevés siker koronázza. Más tárcák hajlékonyabb és gyorsabb szerveivel szemben alul fogunk maradni. Az általános iskola egyik célja volna, hogy a tanulók eddigi vagyon és származás szerinti elkülönülését megszüntesse. Ezen a téren alig történt valami. Ugyanazok az elemek járatják ma is a gimnázium, polgári, illetve népiskola keretében megnyílt általános iskolákba gyermekeiket, mint eddig. Ezért múlhatatlanul szükséges már a jövő tanévtől kezdve a gimnáziumok keretében működő általános iskolai osztályo­kat, valamint a polgári iskolai és népiskolai keretben megnyílt általános iskolai osz­tályokat egyesíteni külön igazgatás alatt, lehetőleg külön épületben. Súlyos akadálya az általános iskola teljes és sikeres kiépítésének a felekezetek egymás iránti tartóz­kodó, mondhatnám elzárkózó magatartása. Ezen a ponton egyetlen megoldás az általános iskolák államosítása vagy legalább olyan jogszabály létesítése, mely a kor­mányzatnak módot ad az ellentétek fokozottabb áthidalására. A fejlődés útja való­színűleg ugyanis csak az államosítás lehet s ezt érzi és tudja minden felekezet is. Anyagi alapok nélkül is azonban egyelőre ragaszkodnak az eddigi formához, és a kibontakozásnak a legtöbb helyen kimondottan akadályára szolgálnak. Ha azonban ezen a téren csak tapogatózunk, külső erők és pártok fogják elindítani és kiharcolni azt, amit mi, belső munkások is igen jól látunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom