Dancs Istvánné: Dokumentumok a magyar közoktatás reformjáról 1945-1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 3. Budapest, 1979)

1947 IV. A NEVELŐKÉPZÉS REFORMJÁNAK KÉRDÉSEI

összeköttetésben van a tömegek sorsával. De meg lehet fordítani a dolgot - éppen az egymásrautaltság elve alapján: a két dolgozó osztály sorsa és emelkedése elszakít­hatatlanul összeszövődött a pedagógusok sorsával. Mikor fognak a tömegek erre ráeszmélni?! Szabó Bertalan áll. gimn. tanár D. Vasgyár, IX. sz. áll. ált. fiúiskola Tisztázat. — UMKL VKM III. 1947—113 368. 233/A Esztergom, 1947. október 16. MINDSZENTY JÓZSEF HERCEGPRÍMÁS LEVELE A MINISZTERHEZ A NEVELŐKÉPZŐ FŐISKOLÁK ÜGYÉBEN Miniszter Úr! 5445/1947. sz. a. a püspöki kar aug. 14-i konferenciájából azt közöltem Miniszter Úrral, hogyha - amint nem Miniszter Úrtól szerzett értesülés mondta - a nevelőképző főiskolák felállítására sor kerül, az egyház számot tart három (Budapest, Esztergom, Eger) férfi nevelőképző főiskolára. Miniszter Úr szept. 5-én erre arról értesített, hogy „az általános megvalósítás ké­sik", de egyelőre is gondol 2-3 nevelőképző főiskolára, amit az új kormány valósít meg. A három katolikus főiskolára nézve semmit sem tartalmaz a válasz. Az új kor­mány megvan; átirata szerint Miniszter Úr is gondolt 2-3 főiskolára és - értesülésem szerint - folyik is az előkészület, de az egyház megkérdezése ezúttal is elmaradt. Tiltakozom a püspöki kar nevében a rólunk is, nélkülünk is folyó terv ellen. A terv leállítását kérem, vagy fenntartjuk magunknak a jogot az említett három főiskolá­hoz. Fogadja Miniszter Úr Őszinte tiszteletem nyilvánítását. Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek Tisztázat. — UMKL VKM XV-36. 1947—4453. Mindszenty hercegprímás augusztus 16-án közölte a miniszterrel a püspöki kar aug. 14-i konferen­ciájának határozatát, amely szerint a kat. egyház bejelenti igényét „az általános iskolák férfi nevelőit képző főiskolára".

Next

/
Oldalképek
Tartalom