Dancs Istvánné: Dokumentumok a magyar közoktatás reformjáról 1945-1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 3. Budapest, 1979)

1947 IV. A NEVELŐKÉPZÉS REFORMJÁNAK KÉRDÉSEI

Esztergom, 1947. április 10. MINDSZENTY JÓZSEF HERCEGPRÍMÁS LEVELE A MINISZTERHEZ AZ EGYHÁZNAK A NEVELŐKÉPZÉSBEN SZERZETT JOGÁRÓL Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter Úr! Tudomást szereztem arról, hogy a kormányzat a nevelőképzés rendszerének megváltoztatását vette tervbe. A VKM hivatalos lapjában megjelent közleményekből, valamint az Országos Köznevelési Tanácsban tárgyalt tervezetekből egyaránt kitetszik, hogy már az előkészítő munkálatok is a nevelőképzés terén mélyreható változások lehetőségeit vetették felszínre. Ezekkel a még pontosan nem is körvonalazott tervekkel kapcsolatban felmerült különféle szakkérdések tekintetében ezúttal nem kívánok nyilatkozni. Szükségesnek látom azonban, hogy már most felhívjam Miniszter Úr figyelmét arra, hogy az alapvető kérdések egy része mélyen érinti az egyháznak, a legtöbb magyar iskola fenntartójának elvitathatatlan érdekkörét. A magyar művelődéstörténetre és a nevelés történetére tartozik annak az úttörő munkának számontartása és értékelése, amely éppen a tanítóképzés elindítása és felvirágoztatása terén egyházi férfiak, egyházi intézmények, tehát az egyháznak áldozatkész, apostoli munkájához fűződik. Történeti tény, hogy Magyarországon az első tanítóképző intézetet Pyrker János László egri érsek állította fel Egerben, 1828-ban. Az elsőt követték a többi, ma is működő tanító- és tanítónőképzők. Ezt megelőzőleg magasabb iskolából kimaradt diákok, kiszolgált katonák stb. voltak a néptanítók. A katolikusokat követték az ág. evangélikusok (1829). Az állam csak 1868-ban kezdett bekapcsolódni a tanítóképzésbe. (Somogyi: Hazánk közoktatásügye.) S hogy a kat. egyház, szemben az állammal, mennyire szívén viselte a nép művelésének ügyét, bizonyítja a mostani statisztika, amely szerint a legtöbb tanító- és tanítónőképző' intézet (32) kat. alapítású és jellegű. Ismert tény, hogy az egyháznak ezt a nagy szolgálatát értékelte a magyar törvényhozás, amikor az 1938. XIV. tc. a „tanítóképző akadémiák" felállításában és fenntartásában is érvényesítette az egyháznak az 1934. XI. tc. 2. § 1. pontjában biztosított jogait. S hogy az egyház a nemzetnek ezt a bizalmát megérdemelte, a számszerű adatokon kívül elegendő legközelebbről olyan hivatalos megállapításokra hivatkoznom, amelyek a mai kat. tanítók magatartásának és a kat. iskolák működésének minőségi jogait a demokrácia perdöntő szempontjai szerint is meghatározzák. (Kimutatás a tanítói igazolásokról. „Köznevelés", 1946. 12. sz. 2. old.; Újévi jelentés az iskolákról. „Köznevelés", 1947. 1-2. 13. old., a nagyszámú kormányképviselői jelentések a képesítővizsgálatokról a VKM irattárában.) Nem kell tehát részletesebb bizonyítékokat felsorolnom annak igazolására, hogy amikor az egyház a nevelőképzés reformjával kapcsolatban is hallatni kívánja sza-