Dancs Istvánné: Dokumentumok a magyar közoktatás reformjáról 1945-1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 3. Budapest, 1979)
1946 III. A NEVELŐK DEMOKRATIKUS ÁTKÉPZÉSE
ráépülhessen a harmadik évtől az elmélyülőbb továbbképzés, azt lényegében csak olyan módon lehetne biztosítani, ha a tanárjelöltek szaktanulmányaikat kezdettől fogva az egyetemen végeznék. Ez a megoldás azzal a jelentős előnnyel is járna, hogy ebben az esetben a gimnáziumi tanárképzés elméleti részét sem kellene a mai 4 évről 5-re növelni, s így nemcsak az általános iskolai tanárjelöltek szánhatnának nagyon helyesen - egy teljes gyakorlóévet gyakorlati képzésük elmélyítésére, hanem a gimnáziumiak is, ahogyan alább még szólunk erről. Mindkét csoport szempontjából közös nehézséget látunk a nevelőképző intézetben folyó szaktudományi képzést illetően abban, hogy a nevelőképző intézetek - főleg országunk mai elszegényedettségében - sok mindenre nem rendezkedhetnek be, amit az egyetem készen nyújt, épületekben, segédszemélyzetben, fizikai-vegytani stb. eszközökben, laboratóriumokban és könyvtárakban. Emellett az egyetemi városokban két intézményben részben vagy egészben azonos célú képzést párhuzamosan folytatni nem volna ész- és célszerű. Minthogy az egyes szakcsoportoknak az egyetemen is vannak tanárai, és a nevelőképzőben is lennének fiókprofesszorai, a nevelőképző mintegy „pótegyetemmé" válnék, vagy heterogén alakulássá, minthogy a javaslat szerint „a tanárképzés munkájában egyetemi tanárok is részt vesznek, és ... a hallgatóknak állandó alkalmuk van egyetemi előadások hallgatására". Ha az ilyen vegyülés már úgyis elkerülhetetlen, kérdés: nem volt-e helyesebb a szaktudományt közlő egyetemmel párhuzamos tanárképző intézet szerve, amely a jelölt szaktudásának pedagógiai, didaktikai felhasználására nevelt. Első hozzászólásunkban amellett voltunk, hogy az általános iskola felső tagozatának tanárai is négyéves egyetemi elméleti kiképzést kapjanak, hogy a közműveltség színvonala a régi gimnázium alsó tagozatához mérten fenntartható legyen a sokkal általánosabb közműveltséget nyújtó általános iskolai felső tagozat által. Ezt a magas igényt a mai helyzetben nem kívánjuk teljes egészében fenntartani, hiszen az országos helyzet a javasolt 2+1 éves általános iskolai tanárképzéssel is nagyot javulna, s a színvonal elkerülhetetlen süllyedéséért bőven kárpótolna a közműveltség nagymértékű, demokratikus kiterjedése a nép széles rétegeire. De azt elengedhetetlennek tartjuk, hogy a két elméleti év legalább egyetemi év legyen, s hogy - ezt a javaslat is helyesli - a gimnáziumokban működő általános iskolák felső tagozatát gimnáziumi képesítésű tanárok vezessék és oktassák. Egyben, mint jövő eszményt, fenntartjuk a 4 éves egyetemi képzést az általános iskolai tanárokra kiterjedően is, mert kérdéses, hogy a szaktudományképzés 2 éve alatt a szaktárgyak ismeretanyagára, a szükséges lélektani, nevelési és oktatási, bölcseleti stb. ismeretek megszerzéséhez nem lesz-e szűkös az idő, különös tekintettel a demokratikus társadalomirányításban fontos tárgyakra (népismeret, társadalom- és gazdaságtan, politika, közigazgatás, közegészségügy stb.). Testületünk tehát azt javasolja, hogy az általános iskolai és a gimnáziumi tanárjelöltek egyaránt tagjai legyenek az új, kibővített, széles feladatkörű nevelőképző intézetnek, de szaktudományi képzésüket egyformán az egyetemen kapják - az általános iskolai tanárjelöltek 4, a gimnáziumiak 8 féléven keresztül. Ezzel biztosítható
