Dancs Istvánné: Dokumentumok a magyar közoktatás reformjáról 1945-1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 3. Budapest, 1979)
1946 I. AZ ISKOLAREFORM KÉRDÉSEI
AZ OROSHÁZI JÁRÁSI NEMZETI BIZOTTSÁG HATÁROZATA A TANKÖNYVKIADÓ ÁLLAMI KEZELÉSBE VÉTELÉRŐL Kultuszminiszter Úrnak! Az orosházi járási Nemzeti Bizottság Orosházán, 1946. évi október 3-án megtartott ülésén azt a határozatot hozta, hogy felterjesztéssel fordul a Kultuszminisztériumhoz, amelyben kéri, hogy a tankönyvek előállítását és kiadását az állam vegye állami kezelésbe, mert így a könyvkiadó vállalatok és a könyvkereskedők a magas haszonkulcs mellett kiesnek a tankönyvek árusításából, viszont mivel a kormányunk rendelkezik papíranyaggal, a tankönyvek árai jóval olcsóbbak lennének és nem állna az az eset elő, hogy most a járás községeiben azért nem tudnak iskolába menni gyermekeink, mert a szegényparaszt és munkás szülök a rossz gazdasági helyzetük végett nem tudják megvásárolni a könyveket. Márpedig az országunk újjáépítésében, ahol a demokráciát építjük, különösen a fiatal generáció minden egyes tagja kell hogy a köztársaságunk alkotmányának megfelelő összeállítású tankönyvön keresztül a magyar kultusz, jog, történelem, népi művészetek megtanulásának elsajátítása után erős és szellemileg fejlett dolgozó egyedeket tudjon a nemzet magának felmutatni. Kéri a járási Nemzeti Bizottság, hogy az országunk felszabadulása után úgy a felvonulásokon, mint a népgyűléseken részt vett diákságnak azon kérelmét, hogy a kormányunk az ingyenes népoktatás törvénytervezetét készítse el és terjessze a nemzetgyűlés elé jóváhagyás végett, mert így véljük és látjuk, hogy a magyar nép függetlenségéért vívott harcában a szegényparasztság és munkásság, valamint amúgy is nehéz anyagi helyzetben levő szellemi munkásság a gyermekeiket csak akkor tudja magasabb iskolába járatni, ha a kormányunk erre módot és lehetőséget ad. Viszont a koalícióba tömörült pártok is akkor tudják gyorsabban megvalósítani a magyar demokráciát, ha lélekben testbe és a közösségi érzet erős kifejlődésének eshetősége ténylegesen lesz is a diákságunknál, mely maga után vonja a gyermekeink demokratikus gondolkozását [így]. Váradi Sándor s. k. Arany János s. k. járási nemzeti bizottsági alelnök járási nemzeti bizottsági elnök Tisztázat. — UMKL VKM III. 1946—118 015. A VKM okt. 17-én kelt leiratában arról értesítette a járási Nemzeti Bizottságot, hogy „a tankönyvkiadás államosítása anyagi okokból nem valósítható meg. Azonban folyamatban van a tankönyvkiadás olyan átszervezése, amely lehetővé fogja tenni a tankönyvek árának lényeges leszállítását és a szegény tanulók ingyenes tankönyvvel való ellátását." (Uo.)