Dancs Istvánné: Dokumentumok a magyar közoktatás reformjáról 1945-1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 3. Budapest, 1979)
1946 I. AZ ISKOLAREFORM KÉRDÉSEI
kola, illetőleg általános iskolák. A változás mindössze annyi lesz, hogy a szükséghez képest ezek az általános iskolák polgári és gimnáziumi tanárokat is kapnak majd az új tanévre. Az r. k. közép- és népiskolák - szerencsés fekvéseik következtében - szintén az együttműködést határozták el, aminek következtében lesz egy r. k. jellegű fiú és külön leány általános iskola. Rendezetlen maradt a győrszabadhegyi és a szenterzsébettelepi helyzet. Szabadhegyen a három felekezet együttműködését kell valamiképpen megoldani. Erzsébettelepen viszont a tantermek kérdése okoz majd sok nehézséget. Az általános iskolával kapcsolatban a továbbiakban igen sok probléma és kérdés merült fel, azok simán meg is oldódtak, ill. megnyugtató feleletet kaptak. Vizsgálataimat, ill. tapasztalataimat egybevéve: a jövő 1946/47. iskolai évben GyŐrMoson megyében az iskoláknak legalább 70%-a fogja az I-VI. osztállyal az általános iskola követelményeit megvalósítani a kijelölt módozatok valamelyikének alkalmazásával, feltéve, ha a felekezetek is keresik a megoldási lehetőségeket. Erre pedig meg kell hogy legyen a remény! A tanfelügyelő - ügy látom - kellő érzékkel, tapintattal és buzgósággal látja el feladatát. Helyszíni szemlémmel kapcsolatban egyelőre három kiadvány látszik szükségesnek. Ezek közül egy a győrszemerei községi elöljáróságnak szól a Császárné-féle épület ügyében. A másik kettő a magyaróvári Albrecht- és Pálffy Béláné-féle kastélyok igénylése, a szokásos ügyrend szerint, külön elnöki szám alatt a magyar földmívelésügyi miniszterhez. Személyes sürgetést kíván ugyancsak a Földművelésügyi Minisztérium illetékes osztályán a dunakiliti Pálffy-kastély juttatásáról szóló írásbeli végzés megküldése is, hogy a szervező rendeletet még az új tanév megkezdése előtt kiadhassuk, valamint a hédervári kastélyról a korábban beadott igénylés tárcaközi megbeszélés elé hozatala is, mert itt is készen áll minden előfeltétel az internátusos általános iskola gyors megszervezéséhez. Dr. Pőcze János Belső ügyviteti irat. - UMKL VKM IV. 1946—81 197. — ..L. VIII. 6. Angyal; K. VIII. 22. Nagy." Az iraton látható bejegyzés szerint a szóban forgó kastélyokat a VKM már előzőleg igényelte a földművelésügyi minisztertől, a győrszemerei iskola kérdésében pedig leiratban megkereste a községi elöljáróságot és a megyei tanfelügyelőt. (Uo.) .