Káposztás István: Dokumentumok a magyar mezőgazdaság történetéből, 1945–1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 2. Budapest, 1977)

XI. SZÖVETKEZETI MOZGALOM

eredmények következtében 7000 Ft-ot fizetett rá a cséplésre, de vállalta ezt a ráfize­tést, hogy ezzel is segítségére legyen a jégkárt szenvedett kistermelő tagoknak. Sőt, amelyik tagnak különösen nagy volt az aszálykára, attól a szövetkezet még cséplési vámot sem vont le, hanem a cséplési költséggel forintértékben és kamatmentesen a tag számláját terhelték meg. SZÖVETKEZETI DARÁLÓÜZEM A szövetkezet darálási munkát csak a tagoknak végez. Tekintettel azonban arra, hogy a község egész parasztsága tagja a szövetkezetnek, így az egész falu kistermelője részesül a szövetkezet nyújtotta kedvezményben. A szövetkezet hivatalosan megálla­pított 10 százalékos vám helyett csak 8 százalékot szed, ami jelentős, mert a vámnak egyötöd része visszatérítés címén jut a tagoknak. A szövetkezetnek ez idő szerint egy kalapácsos darája működik. A szövetkezet újjáépítési munkájára élesen világít rá az a teljesítmény, hogy a kö­zeljövőben négy kalapácsos darálót állítanak üzembe, akkor a napi darálási teljesít­mény 200 q-ra emelkedik és ezzel a szövetkezet darálási üzletkörét a környező közsé­gekre is kiterjesztheti. SZÖVETKEZETI OLAJÜTŐÜZEM A szövetkezetnek két nagy teljesítményű hidraulikus olajütője van üzemben, napi teljesítményük átlagosan 500 liter. A szövetkezet a tagoknak hasonló kedvezményt nyújt az olajütőüzemben is, mint a többi vállalatában. A nagy teljesítményű olajütő előnyös a tagok számára azért is, mert a szokásos 20—21 liter olajjal szemben — a tökéletesebb munka következtében — 25 liter olajat is nyernek minden métermázsa napraforgómag után. A szövetkezet olaj ütőüzeme nagyban elősegíti a változatosabb termelést, így az olajos növények termesztésének kiterjesztését. Ezzel a tagok jövedel­mét is többirányúvá teszi. KOVÁCS-, BOGNÁR- ÉS KÁDÁRMŰHELY A tagoknak e műhelyek a hivatalosan megállapított árnál 25 százalékkal olcsóbban dolgoznak. Ez jelentős, mert a szövetkezet igénybevételével a tagok egynegyed rész­nyi visszatérítéshez jutnak. A SZÖVETKEZET ASZTALOSMŰHELYE A szövetkezet korszerű asztalosüzemet létesített, amelyet gyalugépekkel, szalag­fűrésszel, körfűrésszel és kombinált gépekkel felszerelt. Az 1947. évben az üzem 150 köbméter faanyagot dolgozott fel. Pénzforgalma 72 000 forintot tett ki, míg a tiszta

Next

/
Oldalképek
Tartalom