Káposztás István: Dokumentumok a magyar mezőgazdaság történetéből, 1945–1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 2. Budapest, 1977)

I. A MEZŐGAZDASÁG ÁLTALÁNOS HELYZETE

megbízott szerv létesítésére, kiviláglik az eddig tett intézkedéseinkből és abból a kö­rülményből, hogy a bajok, a foganatosított sürgős intézkedések nyomán mily roha­mosan javultak és javulnak, és hogyha működésünket csak 2—3 hét előtt kezdhettük volna meg, úgy ma már szántatlan terület sehol sem maradt volna. Ezek a bajok azonban nemcsak a jelzett 4 vármegyében állottak és állanak fenn, amelyre a megbízást megkaptam, hanem átutazóban, a többi vármegyében is hasonló jelenségekkel találkoztam. Ugyanezek a hibák és termelést akadályozó okok — mint már jeleztem — fennálla­nak más vármegyékben is, de mivel az indító és a termelést akadályozó okok egymás­sal szerves összefüggésben állanak, nemkülönben mindezek kiküszöbölésére megtett intézkedések egysíkon mozognak, ezeken a területeken fenti okoknak részleteiben, de egységes alapon történő kiküszöbölése volna szükséges. Egyik vármegyében kevés a mész, a másikban bőség mutatkozik vetőmagvakban, a harmadikban a legelemibb kézi eszközökkel sem rendelkeznek, mely hiányzó ter­mékek vagy eszközök, máshol bőségben jelentkező gépek és tenyészállatok központi intézkedéseket, kiegyenlítő, arányosító rendelkezéseket tesznek szükségessé. Mindezek figyelembevételével kiépítendő volna egy olyan átfogó, de mozgékony szerv, amely jelen 5 vármegyére szóló megbízásomhoz hasonlóan, de országos viszony­latban ugyanúgy foglalkozna a termelési ügyek gyors előbbrevitelével, megoldásával. Kormánybiztosi felhatalmazással, mert csak így vélem megoldhatni a halasztást nem tűrő legsürgősebb teendőket minden adminisztrációtól mentesen. Ehhez a munkához nagy körültekintés, a helyzet gyors és helyes felismerése szük­séges az azonnali intézkedések megtételére, tudomással kell, hogy bírjon minden olyan készletről, vetőmagról, gépről, jószágról, amely az elmaradhatatlan arányosítás cél­jából rendelkezésre állhat, és amelyekét a legnagyobb bajok orvoslása végett azonnal felhasználhat és elirányíthat. A mezőgazdasági lakosság körében mutatkozó eszközök és ipari cikkek hiánya egy­részt, másrészt a bővebben rendelkezésre álló gazdasági javak kölcsönös kicserélése indokolttá teszi javaslatomat, hogy sürgősen felállítandó lenne egy olyan szerv is, mely ezeket a hiányosságokat kiegyenlítené és kiküszöbölné országos viszonylatban. Legfontosabb, hogy oly közlekedési eszköz birtokába jussunk, hogy az intézkedé­seket és az ellenőrzést ott és abban az időben tegyük meg, ahol arra a legnagyobb szükség van. Azt tapasztaltuk, hogy a főispáni vagy az alispáni autók — ha voltak is ilyenek — igénybevétele csak elméletben lehetséges és éppen akkor lehetetlen, amikor nekünk lett volna arra szükségünk. Lovas kocsikon egyik községből a másikba való átvitel igen sok időveszteséggel jár, sok helyen meg sem oldható, mert az igák rend­szerint abban az időben szántanak és így, míg azok előkerülnek, ledolgozott, kifáradt fogattal nem remélhető, hogy célunkat mielőbb elérhessük. A mai időben vonatra sem lehet számítani a menetrend bizonytalansága, valamint az átszállások miatt. Nincsen biztosítva az sem, hogy túlzsúfoltság esetén egyes állomásokon egyáltalán fel is lehes­sen szállni vonatra, mint ahogy az számos esetben meg is történt. Nélkülözhetetlen előfeltétele ennek a munkának az, hogy fenti megbízásnak a siker

Next

/
Oldalképek
Tartalom