Káposztás István: Dokumentumok a magyar mezőgazdaság történetéből, 1945–1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 2. Budapest, 1977)

I. A MEZŐGAZDASÁG ÁLTALÁNOS HELYZETE

zott, a meglevővel pedig félt a lakosság a földjeikre kimenni, mert úton-útfélen kitette magát, gépét, igáját az elkobzásnak, több napi igénybevételnek, vagy legjobb esetben a jószág kicserélésének. A közbiztonság javulásával a gazdatársadalom is hozzáfogott a termelőmunkához, ami az elhelyezett aknamezők miatt nagyon veszélyes volt és több áldozatot követelt. Az aknamezőkön kívül a kiterjedt lövészárokrendszer is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a területek míveletlenül maradtak, mert ezen árkok betemetése sok munkát igényelt és jelenleg sincs még elvégezve. A katonaság által visszahagyott és a gazdák kezén megmaradt igásállatokkal így nehezen indult meg a munka, mert a rendelkezésre maradt erő kevésnek bizonyult az elvégzendő munka befejezésére, és előfordult, hogy olyanok kezére is került igás­állat, akiknek azelőtt sem ló, sem pedig ökör nem volt birtokukban, és akik ezen iga­erőt mezőgazdasági munkájuk elvégzése után nem voltak hajlandók kevésbé szeren­csés gazdatársuknak átadni. A traktorokhoz nem volt meg a szükséges üzemanyag, eleinte Pét és Almásfüzitő csupán élelmiszerért és építőanyagokért volt csak hajlandó gázolajat és petróleumot kiadni. Később akkor javult a helyzet, amikor a Földművelésügyi Minisztérium intéz­kedésére, korlátlanul állott rendelkezésre. Kenőolaj és indítóbenzin sokáig nem volt kapható és jelenleg is csak a kenőolajat tudtuk beszerezni, benzinben még mindig nagy hiány mutatkozik. A benzinhiány nagyban hátráltatja a munkákat, mert sok helyen a benzinüzemű traktorok állani kénytelenek, sőt a más üzemű traktoroknál is fennakadás észlelhető, az indításhoz szükséges benzin teljes hiánya miatt. Becslésem szerint a jelzett vármegyékben mintegy 200-ra tehető azon traktorok száma, amelyek benzinüzeműek és annak hiánya miatt tétlenségre vannak kénysze­rítve. Ez annyit jelent, hogy a benzin beszerzésének nehézsége vagy teljes hiánya miatt, napi 2000 hold megmívelése nem válik lehetővé, ami 2000 hold termésének kiesését jelenti. A míveletlen területek a vármegyékben a következőképpen állanak: Szántó összesen Műveletlen Megyék Szántó összesen szántó kat. hold. Fejér Veszprém Győr-Moson Komárom 469 139 362 187 270 344 148 514 247 570 44 252 45 692 28 441 Összesen 1 250 184 365 955

Next

/
Oldalképek
Tartalom