Káposztás István: Dokumentumok a magyar mezőgazdaság történetéből, 1945–1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 2. Budapest, 1977)

IX. MUNKAÜGY

Az év első felében, az inflációs pengő idejében, a munkabéreket a munkavállalók csak természetben voltak hajlandók elfogadni, de ez a jelenség később is mutatkozott, mivel a pénzbeli munkabérekből a szükségleteiket nem tudták beszerezni azok roppant magas ára miatt, viszont mindenki iparkodott biztosítani a téli kenyérszükségletét is, ami csak úgy volt lehetséges, ha munkájáért terményt kapott. Nagy nehézséget okozott, és még ma is okoz, az a körülmény, hogy sem a munkavállalói réteg, sem a munkaadói réteg nem tudott átállni a napszámbérről az órabérfizetési rendszerre, és általában még ma is napszámban állapodnak meg, amely azonban általában megfelel az órabérek alapján kiszámított napszámbéreknek. A mezőgazdasági munkaviszonyok Borsod vármegyében a megye kettős karakteréhez mérten eltérőnek mutatkozott. A megye északi részén, ahol a bánya és ipari üzemek nagyszámú munkást szívtak fel, könnyen és jól tudott a mezőgazdasági munkásság elhelyezkedni, és ehhez mérten a keresetük is kielégítő volt. Itt még némi munkáshiány is mutatkozott, mely azonban kielégítést nyert a megye déli, főként Mezőkövesd környéki részéről, ahol a munkásság sokkal hátrányosabb helyzetben volt. Erről a környékről a munkások gyakran gyalogszerrel vették nyakukba a megyét, főként arató- és csép lomunkat keresve. Ennek a hátrányos helyzetnek a két fő oka az aszályos időjárás és a munkaközvetítés elégtelensége volt. A munkaközvetítés elégtelenségének fő okait viszont egyrészt az e téren fennálló dualizmusban találhatjuk meg, mely következtében a hatósági munkaközvetítő irodák nyomtatványhiány miatt úgyszólván teljesen meg vannak bénítva. Erre nézve a Földmunkások és Kisbirtokosok Országos Szövetségének Országos Központját megkerestem, de nyomtatványokat nem kaptam, sőt azt tapasztaltam, hogy még a saját, a szövetségi irodákat sem tudták, csak csekély töredékben ellátni, ami azoknak a működését is csak kínlódássá változtatta. További nehézség e téren az, hogy egyes irodavezetők a tisztséget ugyan elvállalták, de tevékenységük kritikán aluli, vagy éppen nulla, bár akadnak olyan irodák is, amelyek kifogástalanul működnek és jelentéseiket rendszeresen küldik. Azonban itt is sokszor kellett azzal a panasszal találkoznom, hogy az anyagi téren kapott ígéretekből kevés lett valóra váltva. Ez okozta az olyan eseteket, hogy egy községben ma már a harmadik irodavezető működik egy éven belül, vagy pedig egyáltalán senki, ami az illető község adatainak terjes kiesését jelenti, mivel az elöljáróság az ügyeket teljesen átadta és kikapcsolódott azok intézéséből, viszont az irodavezető tisztségétől megvált és a teendőket nem végzi senki. Ilyen esetekben a megyei központhoz pótlás iránt tett indítványaim is eredménytelenek maradtak. Általában azzal érvelnek, hogy ezek a kezdet nehézségei és reméljük, hogy a jövőben ez ki lesz már küszöbölve. Az irodavezetők fegyelmezettsége is sok kívánnivalót hagy maga után, mert évi jelentésük megtétele tárgyában kiadott felhívásomra sok egyáltalán nem is reagált. így adódik az a helyzet, hogy az erre hivatott központi szervek nem kapnak tájékoztatást a helyzetről, és ennek árát a munkavállalók feleslege fizeti meg,mivel megyén kívüli elhelyezkedésük végett intézkedés nem történik, bár szívesen vállalnának munkát.