Káposztás István: Dokumentumok a magyar mezőgazdaság történetéből, 1945–1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 2. Budapest, 1977)

II. SZÁNTÓFÖLDI NÖVÉNYTERMESZTÉS

esztendőre már megfelelő mennyiségű készlet álljon rendelkezésünkre. Az ínséges akcióval kapcsolatban pedig arra törekedtünk, hogy lehetőleg mindenkinek biztosít­suk a vetőmagszükségletét, és így elsősorban az újonnan földhözjuttatottaknak és a telepes gazdáknak osztottuk ki. Fenti mennyiségeken kívül idegen megyékbe elszállítottunk 450 q árpát a tavasz folyamán, és 508 q utántermesztett búzát. Az év elején a vármegyei növénytermelési előadó 5 községben tartott növényter­mesztési tanfolyamot: Pázmándfalun, Bezin, Felpécen, Kisbaboton, Szerecsenyben, hol a gazdák nagy érdeklődéssel jelentek meg és 5 napon keresztül hallgatták az elő­adást. Sajnálatos körülmény azonban az, hogy az újgazdák közül csak igen kevesen jelentek meg. Az 1946. évben a vármegyére kötelezőleg előírt iparinövény-termelésnek a gazdák csak kismértékben tettek eleget. Ugyanis a kivetett 14 500 kat. hold napraforgó sok a megyei viszonylatban. Hozzájárult még az is, hogy nem volt megfelelő vetőmag, illetve amikor már megérkezett, akik elvetették is, nem arattak a nagy szárazság miatt. Az elvetett 4193 kat. hold cukorrépából a szárazság miatt nagyban fellépett bogár és bolha igen nagy károkat okozott annyira, hogy majdnem a felét újra kellett vetni, és ezeknek nagy részéből bizony nem lett semmi. A szigetközi részen megszerették a szójabab termesztését, azonban a rendkívüli száraz időjárás miatt igen gyenge volt a termés. Az 1946—47. évi gazdasági évre az ősz folyamán szántóterületnek 33,3%-át vetet­ték el, tavasz alá vetendő terület nagysága 165 000 kat. hold, amelyből 60 000 kat. hold nem lett megszántva az ősszel, a többi szántási munkálatok elvégeztettek.. Simon József állami gazdasági felügyelő, hivatalvezető Tisztázat. — UMKL FM Gazd. Felügy. O. 1947—10—200 350. 1 Majd a kert- és gyümölcsgazdálkodás helyzetének ismertetése következik. Erre vonatkozólag lásd a 172. sz. dokumentumot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom