Káposztás István: Dokumentumok a magyar mezőgazdaság történetéből, 1945–1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 2. Budapest, 1977)
II. SZÁNTÓFÖLDI NÖVÉNYTERMESZTÉS
Budapest, 1945. szeptember 11. A FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM AGRÁRPOLITIKAI ÜGYOSZTÁLYÁNAK ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉSE AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁK ÁLLÁSÁRÓL A magyar földművelésügyi miniszterhez a vármegyei gazdasági felügyelőségektől beérkezett jelentések szerint az első jelentés kiadása óta eltelt 3 hetes időszak alatt kisebb pásztás esőktől eltekintve száraz, napos, meleg idő uralkodott, erős éjjeli lehűlésekkel. A beérkezett jelentések szerint a kalászosok behordása és cséplése a befejezéshez közeledik. A lucerna- és lóheremag cséplése még folyik. A korai kukorica törése, a burgonya kiszedése, a napraforgó, bab és dohány betakarítása folyamatban van. A szántás és az őszi vetés munkálatai a szárazság, az igaerő és a traktorüzemanyag hiánya miatt vontatottan haladnak. A tarlóhántás sok vidéken elmaradt, s így az őszi vetések csak egy szántásba kerülnek. Az őszi árpát, rozsot és bíborherét helyenként már elvetették. Az egyéb gazdasági munkálatok közül trágyahordás és teregetés, gyümölcsszedés, szüretelés, csemegeszőlők szedése és szállítása, kender áztatása és tilolása, fakitermelés és hordási munkák vannak folyamatban. A kukorica korai fajtájának törése tovább folyik. Késői fajtáknál a csőképződés a szárazság miatt gyenge volt, a csövek részben fejletlenek, hiányosak és kényszerérettebbek. Csak közepesnél gyengébb termésre számíthatunk. A burgonya korai fajtáinak szedése és piacra szállítása folyamatban van. A késői fajták a szárazság miatt fejlődésükben visszamaradtak. Lombozatuk sok helyütt már leszáradt. A tövek alatt elég sok a gumó, de sok az apró. Helyenként kisebb-nagyobb pajorkárokat jelentenek. Kiadós esőzés sok vidéken még javítana a termés kilátásain. Cukor- és takarmányrépa a szárazság miatt a legtöbb vidéken csak gyenge termést ígér. A gyökér általában kicsi és fejletlen, a levelek leégtek. Az őszi repce vetését a legtöbb vidéken a szárazság miatt még nem kezdték meg. A talaj elő készítő munkálatok is vontatottan haladnak. A kerti vetemények, uborka, zöldpaprika, paradicsom szedése és piacra szállítása folyamatban van. Termésük részben közepes, részben jó közepes. A káposzta korai fajtáinak szedése és értékesítése még tart. A fejek általában kicsinyek és nem elég kemények. Késői fajták a szárazság miatt nehezen fejlődnek, kiadós esőre még javulhatnak. A bab betakarítása és cséplése folyamatban van. A korábbi vetések jobb termést adnak, mint a későbbiek. Sok az apró szem. A termés részben jó, részben közepes. A szójabab betakarítása folyik, gyenge termést ad.