Erdmann Gyula: Dokumentumok a magyar szénbányászat történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 1. Budapest, 1975)
I. A SZÉNBÁNYÁK HELYZETE A FELSZABADULÁST KÖVETŐ IDŐSZAKBAN; A FELSZABADULÁSTÓL AZ ÁLLAMI KEZELÉSBEVÉTELIG
tandó őszi beszerzési segély, mely az októberi keresetnek 25%-át teszi. Ezen a címen tehát előreláthatólag kb. 35 milliót fogunk kifizetni. A tisztviselők kollektív szerződése alapján a teher havonta a központban kereken 3,3 millió pengő és kéri az Igazgatóság hozzájárulását ahhoz, hogy úgy mint a TÉBE-be tömörült bankok és az iparvállalatok legnagyobb része, mi is a tisztviselőknek egy havi fizetést előlegképpen folyósíthassuk olyképpen, hogy az jövő évi január 1-től kezdve 6 havi részletben kerüljön levonásra. Az igazgatóság hozzájárul ahhoz, hogy a tisztviselőknek előlegképpen 1 havi fizetés folyó sít tassék olyképpen, hogy az előleg jövő évi január 1-től kezdve 6 havi részletben kerüljön levonásra. Reimann: A bérfizetéshez szükséges sürgős összegek előteremtését megint csak az Iparügyi Minisztérium hitelosztályából meríthetjük. ígéretünk van arra, hogy ezen célra 28-án 85 millió pengőt fognak rendelkezésünkre bocsátani. 3 K. m. f. [A résztvevők aláírása] Tisztázat. — OL Z 220—2. 1 Az 1945. márciusban felállított Országos Gazdasági Tanácsról van szó. A Tanácsot a 751/ 1945. ME sz. r. (MK 1945/16.) hívta életre, működését részletesen a 17 060/1945. PM sz. r. (MK u.o.) szabályozta. 2 Közlésétől eltekintettünk. 3 A teljes jegyzőkönyv terjedelme 9 oldal. A további, nem közölt rész a vállalat nem szénbányászati ügyeivel foglalkozik. 38 Ajka, 1945. szeptember 29z JEGYZŐKÖNYV AZ AJKAI ÜZEMVEZETŐSÉG ÉS ÜZEMI BIZOTTSÁG TÁRGYALÁSAIRÓL; AZ URASÁGI MUNKÁSOK BÉRÉNEK SZABÁLYOZÁSA Jegyzőkönyv Felvétetett 1945. IX. 29-én a bányaigazgatósági irodában, az urasági bérek szabályozása ügyében. Jelen vannak: Az üzemi bizottság részéről: Takács József alelnök Perger István üz. biz. tag