Erdmann Gyula: Dokumentumok a magyar szénbányászat történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 1. Budapest, 1975)

V. A HÁROMÉVES TERV IDŐSZAKA

A bányaüzemek munkaerőhiányát részben még visszavezethetjük azon körül­ményre is, hogy még az egyéb nehézipari üzemek kevés kivétellel sűrű települési vidékeken vannak, s így a lakáskérdés sokkal kisebb gondot okoz, mint a bánya­telepeken, melyek rendszerint távol minden gócponttól, az ásványszén előfordulása szerinti fekvéssel bír. így tehát a bányaüzemeknél dacára annak, hogy reprezentatív bányaüzemeink jó kolonizációval bírnak, mégis fennáll a lakásgond, amivel számolnunk kell mint munkaerő-csökkentési tényezővel. A bányászatban jelentkező munkaerőhiánynak még egy másik oka az, hogy a bányászatban sokkal nagyobb fizikai erőt kell kifejteni, csaknem kivétel nélkül, szemben összehasonlítva más iparágakkal, s mellette a dolgozó lényegesen több ruhát, tisztálkodási cikkeket és munkabírásának megtarthatása végett lényegesen több élelmet kénytelen fogyasztani. E kérdésen csakis a gépesítés fokozott alkal­mazásával segíthetünk. 2. A bányagépesítés (réselő-, fejtő-, rakodó-, táróhajtó gépek stb. és az ezzel kapcso­latos szállítóberendezések) kérdéséről hazai viszonylatban Tárgyilagosan megállapíthatjuk, hogy hazai szénbányászatunk gépesítése jövesztő-, rakodó- és szállítóberendezések szempontjából, ha vannak is pontok, ahol előnyös helyzetben vagyunk, nagy általánosságban megállapíthatjuk lemara­dottságunkat. Ez vonatkozik főképpen a következő gépi ágazatokra: a) réselőgépek, b) fejtőgépek, c) rakodógépek, d) nagy teljesítményű fejtés és bányaszállítás (kaparó és gumiszalagok), e) vas- és fém-biztosítási módozatok, f) stabil bányavilágítás. ad a) A réselőgépekkel hazánkban mintegy 25—30 esztendeje foglalkoznak, s tár­gyilagosan megállapíthatjuk, hogy az információim szerint a hazai bányászatban alkalmazásban volt 40—50 db különféle típusú réselőgép csak időszakos üzemmel bírt (presztízs üzemmel), azok gyakorlatilag reális előnnyel nem dolgoztak. Nem szándékozom itt felsorolni az egyes típusokat, de csaknem valamennyi típus képviselve volt az elmúlt 30 év alatt hazánkban (rudas réselőgépek, láncos réselő­gépek). Jelenleg hazánkban új tipusú réselőgép tudomásom szerint 3 db van éspedig egy db orosz gyártmányú nehéz és egy db orosz gyártmányú könnyű láncos réselő­gép valamint egy db angol gyártmányú könnyű láncos réselőgép. Valamennyi kiforrott típus, tömegesen gyártották, habár az orosz réselogépeket az orosz bányá­szat újabb irányzata szerint már csak oly típusúaknak készítik, melyek egyszersmind a réselőfej kicserélésével fejtőgépként is használhatók. ad b) Hazai bányászatunkban fejtőgép a Dorogon végzett 1944. évi kezdetleges

Next

/
Oldalképek
Tartalom