Erdmann Gyula: Dokumentumok a magyar szénbányászat történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 1. Budapest, 1975)
V. A HÁROMÉVES TERV IDŐSZAKA
292 Budapest, 1949. július 19. TÁJÉKOZTATÓ AZ ORSZÁGOS TERVHIVATALTÓL A NÉPGAZDASÁGI TANÁCSHOZ — A SZÉNBÁNYÁSZAT ÖTÉVES TERVÉNEK KERETADATA1RÓL — BENYÚJTOTT HATÁROZATI JAVASLATHOZ 1. Termelési terv A Nehézipari Minisztérium, a Szénbányászati Ipari Igazgatóság, a Bányamunkás Szakszervezet, valamint a szénbányászati nemzeti vállalatok képviselőivel tartott július 14-i értekezlet 1 eredményeképpen, a szénbányászat ötéves tervében a széntermelés összértékben 1 [0] millió tonnával megemelhető volt. Az emelésből 1—1 millió tonna 1950-re és 195l-re esett, 2 millió tonna 1952-re, 3—3 millió tonna pedig 1953-ra és 1954-re esett. Ennek megfelelően az ötéves tervi össztermelés 71 700 000 tonna. A széntermelés szénmedencék szerinti megoszlása a következő: 1950 1951 1952 1953 1954 Borsod 2 920 3 120 3 450 3 600 3 900 Salgótarján 1 630 1 660 1 720 1 740 1 780 Dorog 1 650 1 670 1 740 1 780 1 800 Tata 2 610 2 760 2 920 3 090 3 200 Dunántúl 1 530 1 620 1 760 2 140 2 670 Mecsek 390 480 540 780 1 080 Petőfibánya 410 800 1 050 1 320 1 320 MESZHART 960 990 1 020 1 050 1 050 Összesen: 12 100 13 100 14 200 15 500 16 800 Az értekezlet hozzászólásainak eredményeképpen általánosságban minden szénmedence kisebb mértékben termelési vonalon nagyobb feladatot kapott a salgótarjáni szénmedence kivételével. A leglényegesebb emelkedés Dorogon, illetve Tatán jelentkezik. Hazai szeneinkkel való ésszerű gazdálkodás azonban a feketeszénnek és a tata— dorogi barnaszénnek nagyobb mérvű emelését nem engedheti meg, mert az ország szénvagyon helyzete, valamint az ötéves terv széntermelésének előirányzata egybevetve a következő helyzetképet adja, %-ban kifejezve:
