Erdmann Gyula: Dokumentumok a magyar szénbányászat történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 1. Budapest, 1975)
V. A HÁROMÉVES TERV IDŐSZAKA
274/A - C Budapest, 1948. december 11—1949. február 12. RÉSZLETEK A MAGYAR ÁLLAMRENDŐRSÉG BŰNÜGYI OSZTÁLYÁNAK A MAGYAR ÁLLAMI SZÉNBÁNYÁK ÁLTALÁNOS VIZSGÁLATÁRÓL KÉSZÜLT JELENTÉSEIBŐL A AZ I. SZ., ELŐZETES REVIZORI JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÁSA Összefoglalva a jelentésemben mondottakat, eddigi vizsgálatom alapján megállapítom : 1. A beszerzési főosztály munkakörét egészen rosszul látta el. Egyrészt feladatkörébe tartozó egyes munkákat nem végzett, másrészt feladatkörébe vonta az árellenőrzést. A szállítási határidők nyilvántartásának és ellenőrzésének elmulasztásával helyrehozhatatlan és számszerűleg meg sem állapítható kárt okozott a vállalatnak, az árellenőrzésnek és a kifizetések feletti diszpozíciónak saját hatáskörébe való bevonása által a visszaélési lehetőségeknek tág terét nyitotta meg. 2. A számlalikvidációs osztály feladatkörét nem, illetve rosszul látta el. Azzal, hogy az árellenőrzést átengedte a Beszerzési Főosztálynak, az egész árellenőrzés formalisztikus és értéktelen munkává vált. Azzal, hogy tűrte és nem kifogásolta a megelőlegzett áruk árának felemelt szorzószám mellett való kiszámítását — dacára a szállítási késedelemnek — anyagi kárt okozott a MÁSZ-nak, és illegális hasznot juttatott a szállítóknak. 3. A könyvelési osztályon teljes kaotikus állapotok uralkodnak. A folyószámlakönyvelés annyira megbízhatatlan, hogy az ügyfeleknek a MÁSZ-val szembeni helyzetét ennek a könyvelésnek alapján tisztázni nem lehet egyrészt, az 1947. december 31-i zárszámadásba pedig a valóságnak meg nem felelő adatok kerültek másrészt. 4. Az ellenőrzési osztály helytelen megszervezésével a nagyüzem életében nélkülözhetetlen ellenőrzést formalisztikus munkává degradálták, majd az átszervezés alkalmával létesített új ellenőrzési osztályt a helytelen ügyrendi beosztás révén megfosztották attól a lehetőségtől, hogy munkáját eredményesen lássa el. Az anyagbeszerzési — könyvelési — ellenőrzési vonalon végigvonuló szervezetlenség véleményem szerinti okozója a MÁSZ adminisztráció teljes csődjének. Ez a fejetlenség, felelőtlenség és hozzá nem értés olyan méreteket öltött, hogy annak következménye a MÁSZ adminisztratív és pénzügyi bukása lett. Még érthető lenne a helyzet akkor, ha bányaüzemhez nem értő emberek intézték volna az