Erdmann Gyula: Dokumentumok a magyar szénbányászat történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 1. Budapest, 1975)
V. A HÁROMÉVES TERV IDŐSZAKA
normát nem teljesítettük, csak 70—80%-ban, de a keresetet mégis úgy kaptuk, mintha az előírt normát teljesítettük volna. Hakliknak válaszolva emlékezteti, hogy ő is volt már olyan feladattal megbízva, hogy a rendeletek végrehajtását kellett szorgalmaznia, tehát tudnia kell milyen feladat ez. Felkéri még egyszer a jelenlevőket, hassanak oda, hogy a termelés a békebeli nívóra emelkedjék és a MÁSZ május l-re rentábilis legyen. Kéri, hogy a munkásvezetők az itt felsorolt kollektív szerződés három pontját ne úgy ismertessék a munkásság előtt, hogy abból tüzet csináljanak, hanem kellőképpen megmagyarázva adják azt tudtukra. Felhozza, hogy örüljünk annak, hogy végre békében és nyugodtan dolgozhatunk, igyekezzünk tehát ezt a békét és nyugalmat fenntartani, hogy így minél hamarább eljussunk az igazi szocializmushoz. Haklik F.: Még egyszer rámutat arra, hogy a somsályi bányaüzem már 5 %-kal túlhaladta az előírt teljesítményt. Azt is még egyszer kijelenti, hogy nem ismeri el a kollektív szerződés rokkant vájárokra vonatkozó pontját. _ _i Másolat. — SZOT Lt. 1948/66. B Pécs-Mecsekszabolcs, 1948. január 25. A PÉCS KÖRNYÉKI BÁNYÁK SZAKSZERVEZETI NAPJÁN FELVETT JEGYZŐKÖNYVBŐL 1 Pataki elvtárs bejelenti, hogy Pécsújhegyen, Pécsbányán és Vasason már ismertették a kollektív szerződést. Nagy a zúgolódás és közbekiáltások vannak a napszintiek lakás és világítás megvonása miatt. Pataki elvtárs felolvassa a szakszervezeti elnöki értekezlet határozatát, melyben tiltakozik az ellen, hogy a napszinti munkások és iparosoktól a lakás és világítást, vagyis a megszervezett jogokat megvonják. A tagság kéri a kollektív szerződés felolvasását. Hucker elvtárs felolvassa és részletesen ismerteti a kollektív szerződést. A felolvasást többszöri megszakítással abba kellett hagyni, úgyhogy a napszintiek és iparosok pontjainak ismertetését nem volt a tagság hajlandó meghallgatni. A tagság egyhangúlag nem fogadta el az új kollektív szerződést és tiltakozik az ellen, hogy a MESZHART munkások képviselete nélkül kötötték meg a szerződést, í