Erdmann Gyula: Dokumentumok a magyar szénbányászat történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 1. Budapest, 1975)

IV. A STABILIZÁCIÓTÓL A HÁROMÉVES TERVIG; AZ ÁLLAMI SZÉNBÁNYÁSZAT ELSŐ ÉVE

208 Budapest, 1947. június 20. JEGYZŐKÖNYV AZ IPARÜGYI MINISZTÉRIUMBAN A RÓZSASZENTMÁRTONI LIGNIT ELHELYEZÉSÉRŐL TARTOTT ÉRTEKEZLETRŐL Dr. Erpf Ede: (Ip. Min. Ill/a.) Értekezletünk tárgya a lignit elhelyezésének prob­lémája. Üdvözlöm a megjelenteket s megnyitom az értekezletet. Németh József: (Ip. Min. III/c.) Az Anyaghivatal Szénosztályának és a MÁSZ­nak kifejezett kívánsága, hogy a lignitnek az elhelyezése egyrészt az Elektromos Műveknél nyerjen biztosítást. A lignitből csak mintegy 6% értékesíthető az Elekt­romos Művek és a MASZ közös megállapítása szerint, a rózsaszentmártoni kivé­telével, amelynek kalória értéke a legmagasabb. Az a kérdés, miképpen lehetne biztosítani a lignit értékesítését az Elektromos Művek kikapcsolása nélkül ? Hó'ss Nagy Lajos: (MÁSZ) A lignittermelés még emelkedni fog a pénzügyi helyzet javulásával. A rózsaszentmártoni lignittermelés decemberben kb. 18—20 vagonra fog emelkedni, és kb. így lesz más telepeknél is, 1948-ban. Semmiféle el­szállítási lehetőség nem lesz, így tehát csak halmozódni fog a lignit. Pernyén a vár­ható termelés 15—18 vagon lesz. Dr. TheissEde: (Ip. Min. III/c) Nagy nehézségek vannak az Elektromos Műveknél a lignit tüzelés tekintetében. Nekünk súlyt kell fektetni arra, hogy gazdaságosan termeljünk energiát, és figyelemmel kell lennünk a szállítási viszonyokra is. A lignit­tüzeléssel ez nem lehetséges. Esetleg a MÁSZ részéről is lehet valamilyen kedvez­ményt nyújtani a lignitnek elhelyezésével kapcsolatban. Ily módon talán az ipar­ban el tudnák helyezni a lignitet. Mertzer József: (Technológia) Áldozatot kell hozni valakinek, hogy ezt a bányát fenntarthassuk, de ez nem lehet semmi esetre sem a magánipar. A lignitnek ára 60 Ft, a mi megállapításunk szerint le kellene csökkenteni 18—20 forintra. Megállapítottuk, hogy a MÁSZ igen nagy áldozatot hoz és a fogyasztó is — tehát ebben az esetben az Elektromos Művek. Kétségtelen, hogy fogunk találni azért olyan ipari üzemeket, ahol el lehet használni a lignitet. Az árban látom a legnagyobb problémát. Igyekezni kell, hogy a lignitet ne vigyük messze, hanem a környéken kell lehetőleg felhasználni, mert a szállítással is drágább. Dr. Erpf Ede: A székesfőváros és a MÁSZ sok pénzt beleölt a pernyei bányába. Most már a bánya kifejlődött, de az elektromos centrálé építkezése még nem feje­ződött be. Valamilyen módot kell találni arra, hogy a közelben lehessen raktározni a lignitet vagy felhasználni. Szirmai Tibor: (MÁSZ) Amikor az állami kezelésbevétel megtörtént, a MÁSZ megtekintette ezeket a bányákat, megállapította, hogy ezeknek fenntartása fontos. A rózsaszentmártoni bányászatot folytatni kell a jövőben is. A MÁSZ saját hatás-

Next

/
Oldalképek
Tartalom