Erdmann Gyula: Dokumentumok a magyar szénbányászat történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 1. Budapest, 1975)

IV. A STABILIZÁCIÓTÓL A HÁROMÉVES TERVIG; AZ ÁLLAMI SZÉNBÁNYÁSZAT ELSŐ ÉVE

186 Budapest, 1947. február 20. BUDAY GOLDBERGER ANTAL SZÉNSZÁLLÍTÁSI KÉRELME VAS ZOLTÁNHOZ Igen tisztelt Államtitkár Úr! A szénbeszerzések körül állandóan tornyosuló nehézségek vállalatunkat oly súlyos helyzetbe hozzák, hogy kénytelen vagyok újból komoly segítségért állam­titkár úrhoz fordulni. December óta a szénszállítás tekintetében állandóan zavarokkal küzdünk, és ezáltal minden igyekezetünk, hogy üzemünket folytatólagosan foglalkoztassuk, hiábavalónak bizonyult, és csak részleges üzemet tudunk úgy Kelenföldön mint Óbudán tartani. Termelésünk csökkenése anyagi helyzetünkre is súlyosan nehezedik és sajnos ma már ott tartunk, hogy komoly esedékes adótartozásunkat, valamint a West­orienttel szemben fennálló tartozásunkat sem tudjuk fizetni. De a jövő heti munka­bérek fizetésére sincs fedezet annál kevésbé, mert vevőinknek már korábban el­adott áruszállításokkal is hátralékban vagyunk. Súlyos anyagi helyzetünk fő oka azonkívül, hogy az orosz bérmunka-szállításokból kifolyó pamutkövetelésünkhöz sem tudunk hozzájutni. Nagyon kérem tehát igen tisztelt államtitkár urat, szíveskedjék odahatni, hogy a legsürgősebb gondoskodás történjen arról, hogy a kiutalt szénmennyiségeket soron kívül leszállítsák, mert amennyiben üzemeinket leállítani volnánk kénytelenek, úgy a pénzügyi helyzetünkért felelősséget nem vállalhatok. Kiváló tisztelettel Dr. Buday Goldberger Antal Tisztázat. — UMKL GF—IV/1.—1722/1947. A kérelemre Vas Zoltán a következőket írta: „Friedmann! Samoday! Valahogy segíteni! Vas Z. ii. 2ir

Next

/
Oldalképek
Tartalom