Erdmann Gyula: Dokumentumok a magyar szénbányászat történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 1. Budapest, 1975)

III. AZ ÁLLAMOSÍTÁS

A MAGYAR ÁLTALÁNOS KŐSZÉNBÁNYA RT. ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓJÁNAK BEADVÁNYA VAS ZOLTÁNHOZ: AZ ÁLLAMOSÍTOTT SZÉNBÁNYÁSZATBAN BIZTOSÍTSANAK HELYET A MAGÁNBÁNYÁK „SZELLEMI MUNKÁSAINAK" Megjegyzések a bányák államosításával kapcsolatban a bányáknál jelenleg foglalkoztatott szellemi munkások kérdésében. Mindenekelőtt szükséges, hogy a bányavállalatok eddigi „kereskedelmi" vezetését az államosított bányáknál ne helyettesítsük az állami apparátusban szokásos bürokráciával. Lehessen továbbra is egyéni kezdeményezés és bizonyos verseny egyes üzemek között, hogy ki tudja jobban csinálni, ki tud többet termelni, többet áldozni és dolgozni a magyar szociális állam érdekében és semmi esetre sem szabad elsekélyesíteni a kezdeti lendületet az adminisztráció homokpadján. Magánvállalatoknál az önfenntartás motívuma, mely szükségképpen a legerősebb rugó minden élőlényben is, a vállalat sikeréért való munkára serkenti annak vezetőit és alkalmazottait, e szerint jutalmazzák is őket. Ezzel szemben alig fordult elő, hogy állami hivatalnokokat hátrány ért volna azért, hogy az az állami vállalat, melyben alkalmazva vannak, sikertelenül — és semmi előny azért, ha sikeresen — működött. Az állami alkalmazottak nagy többségének önérdeke ennek folytán leginkább abban állt, hogy saját ügyosztályuknak fontosságát lehetőleg kidomborítsák, esetleg az alkalmazottak számának fokozásával — tekintet nélkül valódi hasznosságukra, és hogy saját életüket minél könnyebbé tegyék a meglevő kerékvágás követésével. Az állami igazgatás általában mindig ridegebb, mint az okos magánigazgatás és ennélfogva hátrányosabb a kezdeményezésre és vállalkozásra. Azok a korlátozások, melyek az állami gazdálkodásnak szükségképpen velejárói, hátráltatják a gyors iniciatívát, amiért is vállalkozás helyett inkább rutin volt az állami gazdálkodás jelszava. Ha a sablontól eltérve néha a vállalkozó szellem útját kockáztatták meg, ez gyakran még szerencsétlenebb eredményre vezetett, mint a tétlenség. Lehet és kívánatos volna, hogy ez a jövőben ne így történjék, de amíg az államhatalom üzemei részére új gárdát nevelhet és összeállíthat, nagyon sok időbe fog kerülni. Mindenképpen indokolt és kívánatos tehát, hogy a magángazdálkodás politikailag megbízható és szaktudással rendelkező alkalmazottai vétessenek az állami gazdálkodásba és részükre megfelelő kezdeményező és eredményes munkát biztosító működés lehetővé tétessék. Különösképpen áll ez azon vezető mérnökökre és