Kőfalviné Ónodi Márta: A Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Szegény Iskolanővérek Társulata 1860-1946 (Budapest, 2022) - Doktori disszertációk a Magyar Nemzeti Levéltárból 3.
Kitekintés - A további kutatás lehetséges irányai
szempontból, hogy azok mennyire kötődtek az őket befogadó településhez, illetve annak vonzáskörzetéhez. Mennyire formálták a községek történetét, továbbá a nővérek mennyire ismerték fel az adott helység lakosságának esetlegesen meglévő speciális oktatási-nevelési igényeit, és milyen mértékben voltak hajlandóak, illetve képesek ezeket az elvárásokat kielégíteni. A települések elégedettségét le lehetne mérni azokon a levélváltásokon, amelyekben a lakosság egy-egy nővérhez, főnöknőhöz való ragaszkodását ecseteli. Jelen írás felvillantott ugyan néhány példát arra vonatkozóan, hogy a társulat más szerzetesrendekkel milyen területeken működött együtt, de ez az „ízelítő” korántsem törekedett a teljességre, mivel nincs arra utaló jel, hogy ezt társulati szinten koordinálták volna. Az elszórtan fellelhető információmorzsák alapján a társulat más szerzetesrendekhez való viszonya inkább lokális szinten ragadható meg. A helyi adottságoknak köszönhetően az iskolanővérek például Baján az ott jelenlévő ciszterciekkel, Kalocsán a jezsuitákkal, Kiskunfélegyházán a verbitákkal, Esztergomtáborban a szalézi rend tagjaival alakítottak ki szorosabb összeköttetést. Vannak arra utaló adatok, hogy a Kalocsáról induló jezsuita kapcsolatok közrejátszottak a két társulat budapesti együttműködésében vagy a kínai missziós munka elvállalásában, de ezek inkább a jól funkcionáló kapcsolati hálónak, a személyes ismeretségeknek, mint a két társulat deklarált kooperációjának tudhatók be. Ennek ellenére a szerzetesi összefogás részletes bemutatása mindenképpen figyelemreméltó kiegészítésül szolgálhatna az egyháztörténet számára. Ez a téma maga után vonna egy másik kifejtésre érdemes kérdéskört, azaz a kalocsai iskolanővérek társulatának részletes összehasonlítását más női szerzetesrendekkel. Kézenfekvőnek tűnne az elsődlegesen tanítással foglalkozó közösségek vizsgálata, itt különösen a kalocsai és a szegedi társulat párhuzamba állítása hozhat érdekes eredményeket. Hasznos lenne megvizsgálni, hogy mennyire tekinthető más rendek esetében is általános tapasztalatnak, hogy a rendház a front átvonulásakor az egyéb alternatívákhoz képest relatív védett helynek számított, és az ott tartózkodóknak jobb túlélési lehetőségeket biztosított. Az eddig publikált ostromnaplók, visszaemlékezések, valamint a kalocsai iskolanővérek háborús krónikái és beszámolói alapján elmondható, hogy egyes, más rendbeli zárdákban maradó nővérek és az ott menedéket találók számára a rendház nagyobb biztonságot nyújtott, mint a civil hajlékok. Ugyanakkor arra is találhatók példák, hogy a megszálló hadsereg katonái számára a zárdák sem számítottak kivételezett helyeknek. Felmerülhet a budapesti és a vidéki rendházak különböző tapasztalatainak összevetése is. A témáról teljesebb 443
