Kőfalviné Ónodi Márta: A Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Szegény Iskolanővérek Társulata 1860-1946 (Budapest, 2022) - Doktori disszertációk a Magyar Nemzeti Levéltárból 3.
Az 1944–1946 közötti időszak - A társulat működése a trianoni Magyarországon kívül (1944–1946) - Bácska
2-án meghalt az édesanyja Gakován az internáló táborban. 1350 [...] A többi bácskai nővérünk bizonytalanságban él. Csak annyit hallottak, hogy édesanyjuk internáló táborban szenved, de azt nem írják, hogy hol.” 1351 „Bianóra nővér 1352 drága jó Tisztelendő Anyám feltételezett engedélyével Garára utazott pater Pongráccal. Van egy kis remény, hogy a nővér súlyos beteg édesanyját és nővérét áthozhatják a gádori »lágerból«. A garai főnöknő, Benilda 1353 adta ezt a reményt. [...] P[ater] König Kelemennek minden közelebbi hozzátartozója meghalt a »lágerban«. Pongrác atyának is az édesanyja. Ettől akarják megmenteni azokat, akiket még lehet. Nem mennek át a határon, de van Garán valaki, aki ezt meg tudja csinálni. Személyes megjelenést kértek.” 1354 Ez a feljegyzés bizonyítja, hogy a nővérek akár illegális cselekményeket is vállaltak az embermentésért. Nyilvánvalóan fizettek is az említett embercsempésznek, aki valószínűleg szerb lehetett, továbbá a gádori tábor őrségét is le kellett fizetni. Ez a táborból való kimenekítés minden bizonnyal a „fehér szökés” kategóriájába esett. 1355 Mágocson is élt bácskai származású nővér. „Ma kapott Apolló nővér 1356 [adandó] alkalommal igen szomorú levelet. Alig maradt valakije életben, 1350 Az említett nővér: Béke (Blechl) Mária Ladiszla nővér. – Gákova: Gádor szerb neve. 1351 HU-MNL-BKML-XII.6. Kiskunfélegyházi zárda iratai. Faddy Mária Tiburcia házfőnöknő 1946. január 27-én kelt levele a generális főnöknőhöz. 1352 Wildmann Mária Bianóra nővér. 1353 Eichinger Mária Benilda nővér. 1354 HU-MNL-BKML-XII.6. Kiskunfélegyházi zárda iratai. Faddy Mária Tiburcia házfőnöknő 1946. február 15-én kelt levele a generális főnöknőhöz. 1355 A jugoszláv hatóságok egy idő után felhagytak azzal, hogy hivatalos útra tereljék a németek kitelepítését, és más módon próbáltak megszabadulni a sváboktól. Idővel már nemcsak tolerálták a koncentrációs táborokból való szökéseket, hanem egyenesen elősegítették, bátorították és támogatták azokat. A táborok – és az ország – elhagyását megkönnyítendő, a rabokat határ menti lágerekbe szállították, ahol a lazább fegyelmet olykor az éjjeliőrök hiánya is jelképezte. A „fehér szökés” azt jelentette, hogy fizetség fejében a tábori közigazgatás maga működött közre a svábok menekülésének megszervezésében. Egy bizonyos összeg ellenében a tábor parancsnoka vagy annak egy ügynöke elintézte, hogy a foglyot vagy foglyokat egy vezető eljuttassa a magyar határra, ahonnan viszont már maguknak kellett boldogulniuk. Az osztrák határon átlépve azonban sokan csalódtak, mivel ott sem a hatóság, sem a lakosság nem fogadta őket szívesen. A „fekete szökés” – azaz a táborvezető lefizetésének kihagyása – olcsóbb menekülési lehetőségnek számított ugyan, de egyúttal veszélyesebbnek is. Janjetović 2003. 89–110. 1356 Valószínűleg Rapp Mária Apolló (Apollónia) nővérről lehet szó. Ő még a társulat kettészakadása idején, 1937-ben, a bácskai társulatban kapott beöltözést, Szabadkán. Ugyanebben az időben élt Tuffner Mária Apollónia nővér, aki 1884-ben Hódságon született, és 1904-ben kapott beöltözést. Feltételezhetően az ő nagymamája már nem élt 1945-ben, tehát nem róla szól a híradás. HU-KFL-VI.7. A társulati tagok törzskönyve 1860-tól, 406.; HU-KFL-VI.7. Társulatunk tagjainak törzskönyve, 1933–1949, 1430. 418
