Kőfalviné Ónodi Márta: A Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Szegény Iskolanővérek Társulata 1860-1946 (Budapest, 2022) - Doktori disszertációk a Magyar Nemzeti Levéltárból 3.

Az 1944–1946 közötti időszak - A társulat működése a trianoni Magyarországon kívül (1944–1946) - Bácska

is feloszlatták, fizetést nem kaptak, így kézimunkából, adományokból éltek. 1325 Az 1945/46-os tanévben a Bácskában már egyetlen nővér sem tanítha­tott, a zongora- és más magánórák adásától is eltiltották őket. A következő településeken a zárdaépületeket az állam teljesen más célra használta, így onnan kitiltották a nővéreket: Ada, Kúla, Mohol, Óbecse, Palánka, Sza­badka I. zárda, Szenttamás, Zombor II. zárda. A nővérek kénytelenek vol­tak más zárdákba vonulni, illetve plébániákon lakni. Az 1944/45. év folya­mán 75 nővér jött át Dél-Bácskából az anyaországi területre, közülük legtöbben hatósági kiutasításra hagyták el állomáshelyüket. 1326 1946 júniu­sában tovább folytatódott ez a folyamat, ekkor egyszerre 17 nővért – 11 is­kolás és hat házi nővért – tett át a határon a jugoszláv hatóság. Eddigre az összes, 1941 óta átment iskolás nővér visszakerült az anyaországba, Amb­ruzs Mária Alfréda vikária kivételével. 1327 Az év végére a 22 dél-bácskai zárdából 13 már idegen célokat szolgált, csupán kilenc maradt a nővérek birtokában. 1328 Bár a Bácskában maradt 135 rendtag közül egy sem tanít­hatott, mégsem engedte őket a hatóság az anyaország területére, ahol pedig nővérhiánnyal küzdött a társulat. 1329 Így a bácskai nővérek a kötés, varrás mellett a hitoktatásban, betegápolásban, kántorkodásban, egyházi ruhák javításában, templomok takarításában találták meg hivatásukat. 1330 Mélyen érintette nemcsak a Bácskában élő nővéreket, de az onnan szár­mazókat és Magyarországon tevékenykedőket is a bácskai német és ma­gyar nemzetiségű lakosság internálása, a velük szemben alkalmazott állami retorzió módja és mértéke. 1331 Azok az iskolanővérek, akiknek családjai a Jugoszláviához tartozó területeken rekedtek, aggódó nyugtalansággal vár­ták a róluk szóló híreket, gondozták a határon átszökő rokonokat, illetve 1325 HU-MNL-BKML-XII.6. Tanácsülési jegyzőkönyv, 1945. szeptember 30., 1946. március 18.; HU-MNL-BKML-XII.6. A generális főnöknő körlevele, 1946. március 13. 1326 HU-MNL-BKML-XII.6. Bácskai zárdák iratai. Tájékoztatás a jugoszláviai zárdák hely­zetéről Lehmayer f[ő]t[isztelendő] úrhoz. A generális főnöknő 775/1946. sz., Kalocsán, 1946. május 12-én kelt levele. 1327 HU-MNL-BKML-XII.6. Tanácsülési jegyzőkönyv, 1946. június 19. 1328 HU-MNL-BKML-XII.6. Tanácsülési jegyzőkönyv, 1946. december 16. 1329 HU-MNL-BKML-XII.6. Polgári zárda iratai. A generális főnöknő Kalocsán, 1947. június 4-én kelt levele Harsányi József érseki tanácsos plébánoshoz; HU-MNL-BKML-XII.6. Ta­nácsülési jegyzőkönyv, 1946. de cember 16. 1330 A bácskai nővérek további sorsáról rövid vázlat olvasható a „Kitekintés” című fejezetben. 1331 Erre vonatkozóan bővebben lásd: A. Sajti 2010; Janjetović 2003; Janjetović 2016. 414

Next

/
Oldalképek
Tartalom