Kőfalviné Ónodi Márta: A Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Szegény Iskolanővérek Társulata 1860-1946 (Budapest, 2022) - Doktori disszertációk a Magyar Nemzeti Levéltárból 3.

Az 1944–1946 közötti időszak - A társulat működése a trianoni Magyarországon kívül (1944–1946) - Bácska

az 1941 óta a Bácskába küldött iskolanővérek helyzete is tarthatatlanná vált. Bár 1945 februárjában a nővéreket – Szabadka kivételével – még nem űzték el, de már csak néhány iskolában működhettek. 1316 Ahol taníthattak, ott sem kaptak fizetést. 1317 Az orosz hadsereg bácskai bevonulása után a kalocsai anyaház elvesz­tette a közvetlen kapcsolatot az itteni zárdákkal. Az anyaország és a Bácska között az 1944 végén kinevezett vikária, Ambruzs Mária Alfréda nővér je­lentette az összekötő kapcsot, aki rendszeresen beszámolt a társulat bácskai házainak helyzetéről. „Újabban a postai és vasúti forgalom megszünteté­sével az érintkezés egészen megszűnt, [bácskai] zárdáink jelenlegi helyze­téről nem sokat tudunk. Állítólag megjelent a rendelet, mely szerint szer­zetesnők és papok nem taníthatnak. Az iskolatermekből a feszületeket, szentképeket s minden vallási vonatkozású tárgyat eltávolítottak. A kiuta­sítások napirenden vannak. Először azoknak kell távozniuk, akik 1941 óta költözködtek Bácskába, akár hivatali állást töltenek be az illetők, akár csak egyszerű munkások. De kiutasítják azokat is, akik az oroszok elől elmene­kültek. Zárdáinkból eddig Adáról, Moholról, Óbecséről és Temerinből uta­sítottak ki egyes nővéreket. Szomorú, hogy kifosztottan bocsájtják őket útnak. Csak azt hozhatták magukkal, ami rajtuk van. 1318 [...] Jelenleg sem­mit nem tehet a szerzet a bácskai zárdák érdekében. Határzárlat van, a pos­taforgalom is szünetel.” 1319 1945 tavaszán a kiutasítások folytatódtak. „Áp­rilis óta a kiutasított nővérek száma 18-ra emelkedett. Május második felében már nem jöttek át nővérek. A vasúti és postai forgalom is szünetel. Itt-ott alkalommal jön túlról egy-egy levél. Ezekből tudjuk, hogy nem ta­nítanak a nővérek, sőt internátusokat sem nyithatnak. De mindenütt meg­élnek a kezük munkájából, s még fejkvótát is küldenek egyes házak.” 1320 1945 szeptemberében arról kapott értesítést a társulat vezetősége, hogy a Bácskai Egyházi Hatóság 744/45 sz. határozatával Zágrábból visszahívta a bácskai iskolanővérek főnöknőjét, Kopunovics Mária (Róza) Annunciata 1316 Bácsszenttamáson, Kúlán, Temerinben és Topolyán a nővérek a front elvonulása után megkezdhették a tanítást. HU-MNL-BKML-XII.6. Tanácsülési jegyzőkönyv, 1944. de -cember 10., 1945. január 30.; HU-MNL-BKML-XII.6. A generális főnöknő társulati érte­sítője 1945. december havában. 1317 HU-MNL-BKML-XII.6. Tanácsülési jegyzőkönyv, 1945. február 22. 1318 A bajai ház krónikája így számolt be két, Bácskából kiutasított nővérről: „10 perc idő alatt kellett készen lenniük. Elhozhattak magukkal 1 inget, 1 törölközőt, 3 zsebkendőt és 8 napi élelmet és 500 P-t. [...] A kiutasított nővérek 8 napig voltak sokakkal együtt egy internáló táborban.” HU-MNL-BKML-XII.22. Bajai ház krónikája, 1945. április 18. 1319 HU-MNL-BKML-XII.6. Tanácsülési jegyzőkönyv, 1945. április 29. 1320 HU-MNL-BKML-XII.6. Tanácsülési jegyzőkönyv, 1945. május 30. 412

Next

/
Oldalképek
Tartalom