Kőfalviné Ónodi Márta: A Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Szegény Iskolanővérek Társulata 1860-1946 (Budapest, 2022) - Doktori disszertációk a Magyar Nemzeti Levéltárból 3.

Az 1944–1946 közötti időszak - Veszteségek

illetve sok indokolatlannak tűnő rombolás és céltalan pusztítás is kötődik hozzájuk. 977 Kalocsán a háború során az anyaház és az ottani fiókházak összesen 69 840 pengő kárt szenvedtek.978 Ez viszonylag csekély összeg ahhoz képest, hogy a társulat legnagyobb, legtöbb nővérnek otthont adó anyaházára és a hozzá kapcsolódó gazdaságokra vonatkozik. A társulat Kiskunfélegyházán lévő második és a Baján lévő harmadik legnagyobb házait ennél sokkal súlyo­sabb károk érték. Igaz, ott a nővéreknek el kellett hagyniuk a zárdákat, azokat az orosz katonaság használta. Kalocsán viszont bent maradhattak a n ővérek a házaikban, sem a zárda felszerelésének, sem az iskola beren­dezésének, bútorzatának, szertárának és könyvtárának nem esett bántó­dása, „csupán” a nővérek gazdaságából vittek el terményeket, állatokat, felszereléseket. A kalocsai anyaház – egy későbbi esetleges kárpótlás re­ményében – tételes veszteséglajstromot készített az 1944. december 31-ig elrabolt, elveszett, megrongált anyagi javakról, feltüntetve azok 1938-as, pengőben kifejezett értékét is.979 977„Végtelenül sajnáljuk a szép Szent Imre szobrot és a szép országzászlónkat! A fiú-iskola szekrényében rejtegettük, de a zárat felfeszítették, s a szobrot darabokra zúzták, a zászlót széttépték. Undok barbárság!” „Délután egy másik ukrán csapat jött be udvarunkba. Alighogy beléptek, egy 12 éves vadóc nekiesett az üvegajtónak és betörte az üveget. Aki az útját állta, azt ütötte és rúgta.” HU-MNL-BKML-XII.6. Hőgyészi zárda iratai. Krónika 1944. októbertől 1945. márciusig. 1944. december 5–6., 15. 978HU-MNL-BKML-XII.6. Tanácsülési jegyz őkönyv, 1944. december 10., 1945. január 30., március 28.; HU-MNL-BKML-XII.6. A generális főnöknő társulati értesítője 1945. de -cember havában. 979HU-MNL-BKML-XII.6. Tanácsülési jegyz őkönyv, 1945. január 30. A károk viszonyításá­hoz nem áll rendelkezésre az anyaház korábbi, például 1939-es vagyonleltára. Így a vesz­teség nagyságát csak a társulat más házainak veszteségeivel lehet összemérni. 333 Mennyiség Veszteség érték összesen 3 db ló 4 000 P 12 000 P 3 db anyadisznó 3 000 P 9 000 P 2 db anyadisznó 1 800 P 3 600 P 46 db birka 150 P 6 900 P 80 db tyúk 20 P 1 600 P 12 db pulyka 35 P 420 P 6 pár kacsa 60 P 360 P 6 pár liba 70 P 420 P 100 db tojás 1 P 100 P 1 db fekete hintó 10 000 P 10 000 P

Next

/
Oldalképek
Tartalom