Kőfalviné Ónodi Márta: A Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Szegény Iskolanővérek Társulata 1860-1946 (Budapest, 2022) - Doktori disszertációk a Magyar Nemzeti Levéltárból 3.

Az 1944–1946 közötti időszak - Veszteségek

az utcai harcok során sok lövést kapott. Az ajtók és ablakok erősen meg­rongálódtak, de a zárda kápolnája sértetlen maradt. 929 Szabadkán a szeptember 5-i bombatalálat következtében a zárda szintén jelentősen megsérült. Ablakok törtek be, vakolat hullott le, az elemi iskola tetőcserepe megrongálódott. A légnyomás az emeleti folyosó egyik nagy ablakát keretestül kiszakította. 930 A kalocsai nővérek által birtokolt, illetve használt ingatlanok vesztesé­geinek második csoportjába azok a házak tartoznak, amelyek nem elsősor­ban a harci események során szenvedtek károkat, hanem az épületet elfog­laló katonaság rongálta meg őket. Baján a hadi tevékenység miatt csak kisebb kár keletkezett az épületben. Az 1944. október 25-i ágyúzáskor a zárda homlokzatát is eltalálta egy ki­sebb lövedék. Ennél sokkal nagyobb veszteségeket okozott azonban az orosz katonaság, amely 1944. december 26-tól 1945. július 31-ig vette igénybe a bajai fiókházat. A nővérek a kifosztott épületet rettentő piszkos és leamortizált állapotban kapták vissza. Hiányoztak a fürdőszobai felsze­relések, a vízvezetékcsövek, a padlás járódeszkái, továbbá a falakat min­denütt firkák, feliratok borították.931 A ház különböz ő pontjain téglából rög­tönzött katlanokkal füstölték tele a helyiségeket. Az oroszok a füst elvezetését az esővízcsatornák igénybevételével próbálták megoldani.932 929HU-MNL-BKML-XII.6. Tanácsülési jegyz őkönyv, 1944. december 10., 1945. január 30. 930HU-MNL-BKML-XII.6. (P 1379. 26. tétel) A szabadkai ház krónikája. 1944. szeptember 5. 931„Az internátus szép tusolóját természetesen tönkretették, a csöveket leszerelték. [...] A WC-k kimondhatatlanul néznek ki. Ilyen undorítót elképzelni sem lehet. Erre a célra használták még a fürdőkádat s több esővizes ciszternát is. A kertben vagy 20 helyen van ilyen ásva, sok betemetve s több nyitott, hihetetlen bűzös. [...] Az irodából ajtót vágtak a WC-be, ezt fényképező kamrának használták, konnektorokkal, lámpákkal szerelték fel. Az egyikben a kagylót leszerelték. De nemcsak itt, hanem talán 10–15 is hiányzik, vagy össze van törve. Mibe jön ennek a javítása, amikor egy ilyen 5000 P!” HU-MNL­BKML-XII.22. Bajai ház krónikája, 1945. augusztus 1. – „Kívül a falak tele írásokkal, cirill betűsek, nem tudjuk elolvasni. A kápolna is tele van ilyenekkel, az oltárkép helyén egy nagy freskó, Berlin eleste, fönt a vörös zászló, lent a letört horogkereszt. [...] A kis pol­garisták kezdték lekaparni a falakról a feliratokat, festéket. Cserepekkel, üvegdarabokkal (ilyen van bőven mindenütt) kaparták 50–60-an is két-három napig. [...] A ripacsos [rücs­kös] falra írt nagy betűket lekaparni nem lehetett, ezért kefével súrolták le s mosták meg a kolonád [oszlopsoros folyosó] falait.” HU-MNL-BKML-XII.22. Bajai ház krónikája, 1945. augusztus 1., 3., 4. 932„A konyha! Vigasztalanul néz ki, csupa korom, minden sárga a sok füstt ől. A kis kony­hában öt katlan volt téglából, ezekből az üstöket elvitték s ott hagyták a félig szétrombolt katlanokat. Az egész konyha tele volt kormos tégladarabokkal, kőtörmelékkel. A ké­mény-kérdés nem okozott nekik gondot, egyszerűen kitörtek egy ablakot és azon át dug­ták ki az esővízcsatornákból készült kályhacsövet. Erre a célra leszerelték a házon talál­ható összes esővíz-levezető csatornák alsó részét (kb. 50 m csatorna hiányzik). A mosóházban is volt egy ilyen katlan. [...] Ezenkívül a konyha el őtti fedett folyosó te­tejét megszélesítették s itt is volt 4 katlan. Továbbá a porta előtti udvaron is volt kettő. 322

Next

/
Oldalképek
Tartalom