Kőfalviné Ónodi Márta: A Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Szegény Iskolanővérek Társulata 1860-1946 (Budapest, 2022) - Doktori disszertációk a Magyar Nemzeti Levéltárból 3.
A társulat működése a trianoni Magyarországon kívül (1920–1944) - Bácska
Az elszakításkor a 20 házban 174 nővér élt.573 A bácskai nővérek többsége nagyon elkeseredett, nehezen tudták elfogadni az új, szerb nemzetiségi alapon létrehozott társulatot.574 A nemzetiségi hovatartozás kérdése – a szerzetesi szellemiséggel szöges ellentétben – kezdetektől viszályt szított a nővérek között, különösen miután olyan hírek kaptak lábra, hogy a szeparáció csupán 16 nővérnek és a szabadkai háznak „köszönhető”. Állítólag ugyanis ők kezdeményezték írásban egy külön bácskai generális főnöknő kinevezését.575 A nővérek – igen kevés kivétellel – szerettek volna visszatérni Magyarországra, a kalocsai társulatba. Egymás után érkeztek a Kalocsán székelő általános főnöknőhöz a bácskai nővérek panaszos levelei, amelyekben azt kérték, hogy a kalocsai társulat fogadja be őket.576 Többen kijelentették, hogy ha új provincia léte sülne, akkor hajlandóak lennének meghozni az áldozatot, hogy jugoszláv területen működve, a még kellőképpen el nem sajátított szerb nyelven tanítanak, de a teljes szakítást az új társulat szerb orientáltságú vezetése alatt nem tudják elviselni.577 A nemzetiségi érzelem szinte felül-573HU-MNL-BKML-XII.6. A Szentszékhez küldött ötéves jelentés, 1928–1932. 574Jól szemlélteti a kisebbségi létbe kényszerülést egy n ővér panasza, aki már-már hivatásában is megingott a kényszerű szeparáció miatt. Különösen fájlalta, hogy a bácskai nővérek között nemzetiségi alapon széthúzás indult, holott eddig a társulaton belüli többségi magyarság toleráns volt a kisebbségben lévő nemzetiségekkel szemben: „Nem vagyunk többé Krisztusnak szabad jegyesei, nem, kényszerzubbonyt viselő rabnők vagyunk. Igen, a szlávság rabláncait viseljük! [...] A legelső gyűlésen láttuk, hogy a szláv szellemet tűzzel-vassal fogják ránk erőszakolni. Nem törődnek a lelkünkkel, sem azzal, vajon érti-e mindenki az ő nyelvüket. [...] Mindenki menni, szabadulni óhajt s nincs menekvés. Az egyház ellen cselekedni nem merünk. Elszárad a lelkünk. [...] Kérdezzék meg bármelyik német vagy bunyevác nővérünket, hogy érezték-e kalocsai Társulatunk részéről, hogy ők németek vagy bunyevácok? Hát most úgy nézzék, hogy mi ne érezzük, hogy magyarok vagyunk. Ha kimondják azt, hogy mehetünk át, ez idő szerint kevesen maradnánk itt.” HU-MNL-BKML-XII.6. Bácskai zárdák, 1918–1944. Dobó Mária Borgiász nővér Szenttamáson (Srbobran), 1931. január 6-án kelt levele. 575HU-MNL-BKML-XII.6. Általános Káptalanok. Az 1939. évi káptalan iratai. 576Annak ellenére kérték többen az átlépési engedélyt, hogy az új társulat elöljárói kijelen tették, hogy a nővérek nem mehetnek vissza a kalocsai társulatba, „halálos bűn terhe alatt” kötelezték a nővéreket a helyben maradásra. HU-MNL-BKML-XII.6. Bácskai zárdák, 1918–1944. Fábián Mária Specióza dátum és hely nélküli levele. 577Lásd például: HU-MNL-BKML-XII.6. Bácskai zárdák, 1918–1944. Tomik Mária Mar gitta Zomborban 1933. november 5-én kelt levele. Egy másik nővér – elkeseredettségében szinte felülbírálva Róma döntését és megfeledkezve a szerzetességi engedelmesség fogadalmáról – így írt egy lehetséges provinciaalapításról: „[...] a nővérek többsége a provincia mellett tart ki hűségesen. [...] kérjük drága Tisztelendő Anyát, kegyeskedjék számunkra Rómától egy vizitátor kiküldését kieszközölni (csak ne szlávot, mert akkor veszve vagyunk), az itteni helyzet felülvizsgálása céljából és kinek jelenlétében egyúttal minden nővér leadhatná titkos szavazatát e kérdésre vonatkozóan, hogy provinciát vagy teljes elszakadást kíván-e? Akik azután teljesen el akarnak szakadni az anyaháztól, csoportosuljanak Szabadka körül s menjenek, ha úgy vélik, hogy ez lelkük üdvére szolgál. Bennünket pedig, kik más nézeten vagyunk, provinciába egyesítsenek, 227
