Pál Zoltán: Társadalomtudomány a diktatúrában (Budapest, 2021) - Doktori disszertációk a Magyar Nemzeti Levéltárból 2.

I. FEJEZET TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK A SZOCIALIZMUSBAN - I/4. Az MSZMP Központi Bizottságának pártintézményei

A hallgatók hangulata, hozzáállása a későbbi években sem javult. Bár a Pártfőiskolára – mely 1956-tól egyetemi szintű tanintézmény volt274 – a rendszer kedvezményezettjei, leendő vezetői jártak, a Nagy Imre első mi­niszterelnöksége alatti „új szakasz” alatt felerősödött körükben is a kritikai hangulat. Hiába tömték tele a fejüket állami propagandával, hiába suly­kolták beléjük, hogy a szocialista berendezkedésnél nincs jobb rendszer, még a pártfőiskolai hallgatók körében is megjelent a kételkedés, ami az 1953-at követő években csak erősödött. Néhányan már a tanárokat is bí­rálni kezdték, önvizsgálatra szólítva fel őket. A tanárok egy része nem is mert vitába szállni a diákokkal, sőt ők maguk is elbizonytalanodtak.275 A Rákosi-féle vezetéssel szembeni kritikák egyik összefoglalójának tekint­hető az a javaslat, amelyet Simon Péter, a főiskola Magyar Történelem Tan­székének oktatója ismertetett az intézmény kétnapos, összevont taggyűlé­sén 1956 júniusában (amit eredetileg azért hívtak össze, hogy megvitassák a második ötéves terv irányelveit). Simon javaslata számos hasonlóságot mutatott a korabeli egyetemi-főiskolai diákkörök követeléseivel. Többek között szorgalmazta, hogy az MDP Politikai Bizottsága legyen valóban kol­lektív testület; a Központi Ellenőrző Bizottság ne csak a párttagok erkölcsei felett őrködjön, hanem ellenőrizze a PB-t, a fővárosi, megyei jogú és járási végrehajtó bizottságokat is; szüntessék meg a kádervélemények titkossá­gát. Javasolta még emellett, hogy a felelős tisztviselők mindenütt választás útján kerülhessenek pozícióba, decentralizálják a közigazgatási, gazdasági, kulturális, egészségügyi hivatali apparátust, sőt még a rendőrséget is (!), a rendeletek tömege helyett inkább törvényeket alkossanak. Kitért még arra, hogy az üzemek ellenőrzésére munkástanácsokat állítsanak fel, a termelő­szövetkezetek szervezésénél szüntessék meg az agrárnépességgel szem­beni kényszerek alkalmazását, a terménybeszolgáltatási kötelezettséget pedig csak a feltétlenül szükséges cikkekre (kenyérgabona, kukorica, hús) korlátozzák.276 Ezek a javaslatok bizonyítják, hogy még a diktatúra egyik jelentősebb pártintézményében is voltak olyanok, akik hozzájárultak a sztá­linista politika hazai erjedéséhez. A forradalom kitörése után a Pártfőiskola gyakorlatilag néhány nap alatt működésképtelenné vált az események sodrában, sőt több egykori hallgató 274HU-MNL-OL-M-KS 276-53.-278. (1956. március 29.). Jegyz őkönyv a Politikai Bizottság 1956. március 29-i üléséről, 9. 275HU-MNL-OL-M-KS 276-54.-346. (1954. december 13.) Szóbeli beszámoló a pártf őiskola hallgatóinak politikai hangulatáról (1954. december 10.), 109–112., 114. 276Simon 1989, 31–32. 80

Next

/
Oldalképek
Tartalom