Pál Zoltán: Társadalomtudomány a diktatúrában (Budapest, 2021) - Doktori disszertációk a Magyar Nemzeti Levéltárból 2.

I. FEJEZET TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK A SZOCIALIZMUSBAN - I/4. Az MSZMP Központi Bizottságának pártintézményei

Pénzügyileg az Intézet először az MDP Központi Vezetőségének Párt­gazdasági Osztályához tartozott, de 1952. március 19-én a Titkárság úgy határozott, hogy a jövőben a finanszírozását az állami költségvetés terhére kell megoldani.230 A pártvezetés egyébként nem sajnálta a pénzt az önrep­rezentációja szempontjából igen fontos kutató- és kiállítóhely támogatá­sára: 1952-ben 4,5 millió forintot kapott, annyit, amennyit az előző évben a levéltári területre összesen szántak a költségvetésb ől.231 1954-ben már 6 076 000 forintot utaltak ki az Intézetnek.232 A Rákosi-korban tehát a Magyar Munkásmozgalmi Intézet inkább volt az állami propaganda egyik eszköze, mint önálló profilú kutatóhely. A munkatársak kizárólag az ideológiai szempontok alapján meghatározott „munkásmozgalom-történettel” foglalkoztak, azt kiszakították a magyar história összefüggéseiből, és ezáltal egy meglehetősen egyoldalú képet su­galló szakgyűjteményt hoztak létre. Kiadványaikat pedig az MDP vezeté­sének aktuális igényeihez szabták, ha kellett, akkor megcsonkítottak vagy átírtak forrásokat,233 írásaikban pedig a magyar munkásmozgalmat gya ­korlatilag a kommunisták „győzelmeinek” sorozataként mutatták be.234 A lassú professzionalizálódás Sztálin 1953-as halála után indult meg. 1955-től a Munkásmozgalmi Intézet Párttörténeti Intézet néven folytatta működését. A forradalom után az Intézet kommunista pártszervezete nagy többséggel javasolta az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának Réti László igazgató leváltását, mondván, hogy „szektariánus”. December 23-án Réti meg is kapta felmondólevelét, utódjának Kálmán Endrét nevezték ki.235 Az év végének másik jelentős eseménye az 1956. novemberi szervezeti módo­sulás volt, amelynek révén a kiállításokat rendező részleg átkerült a múze­umi hálózatba. 1957 tavaszán el is költözött a Legújabbkori Történeti Mú­zeumnak átkeresztelt Munkásmozgalmi Múzeum, a volt Kúria épületének 230HU-MNL-OL-M-KS 276-54.-185. Jegyz őkönyv a Titkárság 1952. március 19-én d. u. 5 órakor megtartott üléséről, 10.; Uo. A Munkásmozgalmi Intézet pénzügyeinek állami költségvetésbe utalása, 116. 231Balázs 1970, 70.; HU-MNL-OL-M-KS 276-54.-225. El őterjesztés a Titkárság részére a Ma­gyar Munkásmozgalmi Intézet 1953. évi költségvetéséről (1952. december 27.), 40. 232HU-MNL-OL-M-KS 276-54.-319. Javaslat a Munkásmozgalmi Intézet pótköltségvetésére (1954. június 1.), 62. 233HU-MNL-OL-M-KS 276-54.-88. Magyar Munkásmozgalmi Intézet. Beszámoló az 1949. évi munkáról és Munkaterv az 1950. évre, 54–55.; Kerekasztal 1999, 210.; Romsics 2011, 389. 234Párttörténeti 1978, 70. 235MSZMP IVT 1998, 21. Az 1956. november 4. utáni hetekben az IIB kétszer is foglalkozott az Intézet vezetésének ügyével. 73

Next

/
Oldalképek
Tartalom