Pál Zoltán: Társadalomtudomány a diktatúrában (Budapest, 2021) - Doktori disszertációk a Magyar Nemzeti Levéltárból 2.
I. FEJEZET TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK A SZOCIALIZMUSBAN - I/2. A hatalom és a társadalomtudományok kapcsolata Magyarországon az államszocializmusban
pszichológia, szociológia stb.) egyszerűen „áltudománynak” deklaráltak és gyakorlatilag betiltottak, a többit pedig „elnyomta” a vulgármarxizmus ideológiája.69 Az 1950-es évek els ő harmadában a valóság empirikus elemzésével foglalkozó tevékenységeket az államideológia szintjére emelt vulgármarxizmus Magyarországon is gyakorlatilag érvénytelenítette, a tudományt a politika „szolgálóleányává” degradálta, lényegében agitációs feladatokkal látta el. A társadalomtudományok legfeljebb annyit tehettek, hogy legitimálták az eltorzult politikai gyakorlatot, de a már egyszer meghozott döntést tilos volt kritizálni.70 Mindez tulajdonképpen logikusan kö vetkezett a sztálinista vezetők felfogásából: mivel a politika a szocializmus rövid időn belüli megvalósítását hirdette, az idealizált, leegyszerűsített jövőképbe nem illő társadalmi nehézségeket, a valódi állapotokat feltáró és analizáló társadalomtudományokat ki kellett iktatnia. A mindenkor racionális tudomány helyett a hiperracionális pártapparátus sajátította ki a jogot a „társadalmi tervezésre”. A Magyar Dolgozók Párta (MDP) határozatait nem alapozta meg szakértői elemzés, sokszor azoknak az intencióknak megfelelően fogalmazták meg, amit a Kremlben mondtak a szovjet vezetők,71 ennek esetleges helytelensége a moszkovita vezet ői garnitúrában fel sem merült. A kommunista diktatúrát irányító pártvezetők ugyanis teljes mértékben meg voltak győződve arról, hogy ők jobban tudják, mint az egyes személyek vagy társadalmi rétegek, mit kíván azok valódi érdeke. A totális diktatúra alatt az MDP élén álló politikusok magukat mindentudónak, mindenhez értőnek mutatták be.72 A tévedhetetlenség mítosza magából a vulgármarxista ideológiából, a tudományos szocializmusból fakadt. Marx, Engels, Lenin, Sztálin, Rákosi útmutatásai, „tanításai” az összes társadalmi alrendszerre nézve érvényesek voltak. Ez az utópikus hit az eljövendő „tökéletesen igazságos társadalomról” a legfanatikusabb vallásossággal állt rokonságban – transzcendens tartalom nélkül. Mivel csak egyetlen lehetséges, homogén valóságmagyarázat létezhetett, a totalitárius ideológia meghatározott társadalmi ideálokat tüntetett fel valóságosként, s megszabadult minden ténytől, tapasztalattól, ami nem illett bele a világképébe.73 69Balogh 1982, 216.; Füzeséri 1989, 486. 70Dzsibrailné 1992, 367.; Farkas 1992b, 50.; Huszár 1987, 529.; Szabó 1998, 40., 107., 111. 71Balogh 1982, 216.; Ferber – Rejt ő 1988, 64.; Löffler 1987, 61. 72Hegedüs 2001, 17.; Szabó 1998, 104.; Varga 2013, 7. 73Bihari 2005, 94–95., 110., 112.; Kuczi 1992, 28–29.; Kulcsár 1972, 201.; Löffler 1987, 53.; Mannheim 1996, 52–53. 39
