Pál Zoltán: Társadalomtudomány a diktatúrában (Budapest, 2021) - Doktori disszertációk a Magyar Nemzeti Levéltárból 2.
IV. FEJEZET KUTATÁSI PROGRAMOK ÉS A DÖNTÉS-ELŐKÉSZÍTÉS GYAKORLATA - IV/3. A szociáldemokráciával kapcsolatos kutatások
a térség országainak felzárkóztatásában. 339 Ezek a gondolatok többé-ke vésbé mind átkerültek az intézet hét évvel később kiadott tanulmánykötetébe, amely A nemzetközi szociáldemokrácia és a fejlődő világ címmel jelent meg Tokody Gyula szerkesztésében. 340 1981-től működött G. Márkus György irányítása alatt a Szociáldemokrácia és gazdaság nev ű szakértői csapat,341 majd két témacsoportban ( A mai szociáldemokrácia kérdései, illetve a Békés Egymás Mellett Élés Ideológiai Kérdései ) dolgoztak a társadalomtudományok képviselői. A legfontosabb munkákat a nyolcvanas évek második felében adták ki.342 A kutatóknak lehetőségük volt nyugati szakirodalomhoz is hozzájutni, de akár még el is utazhattak a vasfüggöny másik oldalára, ahol „testközelből” tapasztalhatták meg a szociáldemokrata kormányok tevékenységét. (Tudunk arra is példát, hogy az intézet egyik munkatársa az SPD alapítványánál, a Friedrich Ebert Stiftungnál is járt.)343 A Tokody Gyula szerkesztette könyvön kívül még három saját tanulmánykötetet szenteltek a témának, melyek 1985-ben és 1986-ban jelentek meg (Kommunisták és szociáldemokraták viszonya Nyugat-Európában. Műhelytanulmányok; A mai szociáldemokráciáról; Az európai szociáldemokrácia nemzetközi politikája. Műhelytanulmányok). Önálló írásokat is kiadtak, pél dául G. Márkus György és Bod Péter Ákos szerkesztésében A szociáldemokrácia és a modern tőkés gazdaság c. írást, 344 vagy Kollár Nóra könyvét ( Az SPD és a demokratikus szocializmus evolúciója). 345 Emellett számos témába vágó írás jelent meg az intézet saját folyóiratában, a Társadalomtudományi Közle ményekben is. A megszületett műveket a szociáldemokrácia iránti megértés igénye jellemzi, a kimondatlan vágy a baloldali mozgalmak minél szélesebb körű összefogására. Néhol már szinte elfogultság érezhető a szociáldemokrácia irányába, például amikor arról értekezik az egyik szerző, hogy Nyugat-Európa összes nagy lényegi társadalmi-gazdasági változása a világháború 339Uo. Emlékeztet ő a testvérpártok központi bizottságai tudományos intézetei szakértőinek tanácskozásáról A Szocialista Internacionálé tevékenysége Afrika, Ázsia, Latin-Amerika orszá gaiban címmel (1979. április 26.), valamint A Szocialista Internacionálé tevékenysége Afrika, Ázsia, Latin-Amerika országaiban c. konferencia tézisei magyar és orosz nyelven (1979. ja nuár 29.). 340Tokody 1986. 341G. Márkus 1986, 67. 342Simon 2012, 87. 343HU-MNL-OL-M-KS 904-1.-53. Kósa Erzsébet: Útijelentés, Frankfurt am Main, Institut für Empirische Sozialforschungen (1978. június 12–13.). 344Bod Péter – G . Márkus 1985. 345Kollár 1989. 305