Pál Zoltán: Társadalomtudomány a diktatúrában (Budapest, 2021) - Doktori disszertációk a Magyar Nemzeti Levéltárból 2.

III. FEJEZET AZ INTÉZET RÉSZVÉTELE AZ IDEOLÓGIAI ÉS PROPAGANDAMUNKÁBAN - III/2. Kísérlet az ideológiai oktatás korszerűsítésére

„A békés egymás mellett élés programja és megvalósításának útja; ellent­mondásai” stb.) 55 A „békés egymás mellett élés” után a tudományos-technikai forradalom (TTF) volt az a téma, melynek vizsgálatában komolyan számított a párt­központ a KB TTI segítségére. A TTF a hatvanas évek eleje óta kedvelt téma volt a Keleti Blokkban, jól illeszkedett Hruscsovnak azon politikájába, mely a nyugati fejlődést minden tekintetben utol akarta érni. A TTF ezért jó ideig egyfajta „ideológiapótléknak” is tűnt, hiszen igazolni lehetett vele a szov­jetrendszer erőltetett modernizációs törekvéseit, az iparfejlesztést, a tech­nicizálódást, a tudományos kutatások szerepének növelését stb. A TTF-et a brezsnyevi vezetés is felhasználta, s Magyarországon is jelentősnek tar­tották. Az APB 1966. május 11-i ülésén hangsúlyozta: a TTF társadalmi, ideológiai hatásainak vizsgálata a társadalomtudományok egyik legaktu­álisabb feladata.56 Ahogyan Szabó Gábor, a Politikai F őiskola docense fo­galmazott néhány évvel később: a TTF „egyre inkább korunk, a kapitaliz­musból a szocializmusba átvezető történelmi folyamat egyik lényeges jellemzőjévé, a jelenkori társadalmi folyamatok fontos tényezőjévé válik, s hatást gyakorol a társadalom életének minden szférájára. Éppen ezért e fo­lyamat elemzése [...] ideológiai munkánk egyik fontos területe. [...] több gondolkodó (például K. Galbraith, D. Bell) szerint a tudományos-technikai forradalom valami merőben új jelenség s a marxizmus–leninizmus [...] ezt az új folyamatot nem képes kellőképpen értelmezni.” Ugyanakkor kijelen­tette: „A tudományos-technikai forradalmat nem a marxizmus–leninizmus klasszikusai ellen, hanem csak az ő tanításaik alapján lehet helyesen értel­mezni.” 57 A TTF-fel már a Társadalomtudományi Intézet első éveiben is foglal­koztak az ott dolgozó kutatók.58 Bár az APB által ajánlott témának számító kutatási program témafelelőse az MTA Filozófiai Intézete lett, a zárótanul­mány egyik véleményezője (Mikecz Tamás) a KB TTI munkatársai közül került ki,59 néhány intézeti kutató pedig figyelemreméltó írásokat publikált 55Zseb ők 2017, 354.; HU-MNL-OL-M-KS 288-7.-494. Javaslat a Titkárságnak a Marxiz -mus‒ Leninizmus Esti Egyetem 3 éves alaptanfolyamának tematikájáról (1976. január 13.), 10–11., 14. 56Hanák 1979, 172.; Kalmár 2014, 187., 290., 295., 301. 57Szabó 1977, 6–7. 58HU-MNL-OL-M-KS 288-41.-92. Jegyz őkönyv az Agit. Prop. Bizottság 1968. április 9-i ülé­séről, 3–4.; Uo. Javaslat az Agit. Prop. Bizottságnak a Társadalomtudományi Intézet mun­katervére és más intézetekben kiemelten kezelendő témákra (1968. április), 23. 59HU-MNL-OL-M-KS 288-41.-221. Tájékoztatás az Agitációs és Propaganda Bizottság szá ­mára „A tudományos-technikai forradalom mint világtörténeti folyamat és a rá váró 215

Next

/
Oldalképek
Tartalom