Rácz György: A Jáki Apátság és kegyurai a középkorban (Budapest, 2022) - Doktori disszertációk a Magyar Nemzeti Levéltárból 1.
A Ják nemzetség és monostoralapításai
volt. Az 1257. évi, eredetiben fennmaradt oklevél hitelessége ellen csak az alkancellár nevének téves írásmódja hozható fel (Smaragdi helyett Simiragdi), mindenképpen elgondolkoztató ugyanakkor a püspök király előtti bevallása, amely bizonyosan téves információt közöl Tátika múltjáról. Ha hiszünk az oklevél őszinteségében, hogy tényleg Zlaudus akaratából került át a vár családi birtokból püspökségi vagyonba, azt kell feltételeznünk, hogy Zlaudus mit sem tőrődött nemzetségi monostoruk építésének finanszírozásával, és csak a maga és püspöksége érdekeit nézte.62 Hihet ő-e, hogy az évtizedekig elhúzódó építésű jáki templom felszentelése utáni évben, pont akkor, amikor István trónörökös nagykorúvá válván tényleges hatalmat kap erdélyi hercegként (1257), a királlyal köztudomásúan rossz viszonyban lévő püspök saját családi örökségét illető várakat (mindkét Tátikát) lelke üdvéért a veszprémi püspökségnek adja minden ellentételezés nélkül? Miért semmizte volna ki a püspök a társadalmi felemelkedésért küzdő családját épp egy vár feláldozásával, amellyel a monostorépítő nemzetség saját fényét vitte volna tovább? Ez a vár a tatárjárás utáni várépítési versenyben nagy előnyhöz juttatta volna Márton ispán fiait, így nem tartom valószínűnek, hogy a püspökké lett testvér ne képviselte volna a családi érdekeket. Mi mással magyaráznánk, hogy Zlaudus a testvéreire bízta a várat utolsó éveiben? Csak azt a magyarázatot tudom elképzelni, hogy a király ezt a várajándékozást kikényszerítette a családtól, a királyi hatalom az „ajándékozással” valójában elvette a várat a Jákoktól, ennek formai, jogi megoldásául pedig a Zlaudus-féle lélekadományt találta ki az oklevélben említett, egyértelműen meghamisított érveléssel. Az öregedő püspök testvéreit a király ezzel a birtokelkobzással végleg ki akarta zárni az arisztokrácia soraiból. Szerencsétlenségükre birtokaik mind az öreg király országrészében feküdtek, annak is a nyugati részén, ahová az ifjabb király keze már nem ért el. Zlaudus másik testvére, Kázmér és ennek fia Csépán a jelek szerint nem vett részt a püspöki vár „elfoglalásában”, ennek ellenére nem termett nekik babér IV. Béla udvarában. II. Márton három (zalai birtokaiktól végül megfosztott) fia közül Mikéről hallunk csak a későbbiekben, aki részt vett az 1270-es évek belháborúiban, ugyanis 1276-ban elfogta a hűtlenné vált Inkei Demetert a zalai Istvándon. A kivégzett Demetertől és testvéreitől elkobzott Inke birtokot kapta jutalmul IV. Lászlótól, amin azon nyomban túl is adott 20 márkáért. 1289-ben oltárcszentgyörgyi portio ját, amely egykor Zlau dusé volt, eladta Buzád nembeli Atyusznak; 1292-ben pedig Gyűrűs 62Rácz 1997, 84–85. még így gondoltam. 36
