Rácz György: A Jáki Apátság és kegyurai a középkorban (Budapest, 2022) - Doktori disszertációk a Magyar Nemzeti Levéltárból 1.
A „szent királyok” libertasa: a monostor magisztrátus-joga
engedhettek át a kápolna papjának. A felmentés, azaz jövedelem-megosztás esetünkben úgy történt, hogy vagy mindkét jövedelemformát a kápolna papja kapta, amiért cserébe évi, megállapított összegű adót fizetett, azaz censualis lett (a végedi, nyirádi és szántói kápolnák tartoztak ide 1247-t ől), vagy pedig az oltár jövedelmeit meghagyták a kápolnának, illetve a kápolna papjának, a tizedrészt pedig teljes egészében elvitték, azaz a magisztrális joghoz tartozó tizedeket sértetlenül fenntartották maguknak (a keszthelyi, egerszegi és bocföldei kápolnák tartoztak ebbe a kategóriába). Végül a káptalan oklevele a teljes felmentésre is ad példát, ugyanis a rajki Szent Erzsébet és Hermanus fia Pál Zala melletti egyházát szegénységük miatt teljesen felmentették a magisztrális jog alól, azaz ezt követően nem fizettek semmit sem a tizednegyedből, sem a többi jövedelmekből. Fontos, hogy ebben az esetben sem – amikor is a kápolnákat a magisztrátusi jog alól teljesen (penitus ) felszabadítják – térnek ki a pap kijelölésére és beiktatására, valamint nem említenek bármiféle magisztrális joghatóságot. Az oklevél szerint tehát a pap kiválasztásába eddig sem volt beleszólása a magisztereknek, ez nyilvánvalóan a kegyúrra tartozott. Balics Lajos329 és Erdélyi László helyesen mutatott rá arra, hogy ebben az oklevélben arról van szó: „természetbeni adózást pénzbelire” változtattak. Erdélyinek a magisztereket jószágkezelőként történő értelmezése330 azonban a kés őbbiekben nem talált visszhangra. A többek között ebben az oklevélben említett jogintézményt Mályusz Elemér egyházi társadalomról szóló klasszikus monográfiájáig szinte alig érintették, néhány értelmezési kísérlet történt csak (Balics Lajos, Kollányi Ferenc, Erdélyi László, Hóman Bálint). A magisztrátus fogalmának egyik jelentése szerint a 13. századi Magyarországon létezett egy sajátos egyházi jövedelemadó, amelyet a vidéki plébániák fizettek a székesegyházi kanonokoknak mint magisztereiknek. Eredetileg természetbeni adózás volt, a papok tizednegyedükből és az oltár oblációiból tartoztak meghatározott részesedést átadni a kanonokoknak, akik a megyéspüspök jóvoltából a 12. század második felétől szegénységükön így enyhítettek. A 13. században virágzó, de a későbbiekben átalakult egyházi jogintézmény nevének magyarázatkeresése elvezetett a kanonokok magiszter címének kérdéséhez, amely régóta megoldatlan a történetírásban. Megoldási javaslatom – Mályusz véleményével vitázva – azt próbálja bizonyítani, hogy a székesegyházi oltárok vezetését ellátó magiszterek mintájára nevezett ki a püspök 329Balics 1885–1890, II/2. 462–463. 330A kápolnákat kivették a „magisterek (jószágkezel ők?) – itt a Du Cange-ra hivatkozik – hatalma alól.” PRT VII. 464. 121
