Á. Varga László (szerk.): Az 1918-1919 előtti Erdélyre vonatkozó fondok és gyűjtemények jegyzékei - 17. Békés-, Bihar-, Csanád-, Szatmár vármegyék, Kővár-vidék levéltárai és egyéb magyarországi levéltárak fondjai. Repertórium (Budapest - Bukarest, 2017)

MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára

VI. A KÖZIGAZGATÁS TERÜLETI SZAKSZERVEI Fond­szám , Rsz. Fond/gyüjtemény, állag megnevezése, tartalma, nyelve Évkor Állag 202. SZATMÁR VÁRMEGYE GAZDASÁGI 1909-1918 FELÜGYELŐJÉNEK IRATAI (1949) A gazdasági felügyelő a mezőgazdasági szakigazgatás képviselője volt a vármegyében. Feladata a korszerűbb gazdálkodás elősegítése, haté­konyabb művelési eljárások bevezetése volt. Tagja volt a közigazgatási bizottságnak is. Hivatalának működését megmaradt iktatott iratai tük­rözik. A fond kutatása az iratok darabonkénti átnézésével történhet. Gazdasági felügyelői iratok 1909-1918. 276. A FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM SZATMÁR 1911-1912 VÁRMEGYE HEGYVIDÉKI KIRENDELTSÉGÉNEK IRATAI A központi szakigazgatás területi szerveként működtek a vármegyei Hegyvidéki Kirendeltségek. A 19. század végén indult kezdeményezés a mostoha természeti viszonyok között élők gazdasági, társadalmi fel­zárkóztatását kívánta elősegíteni. Szatmár vármegye 1911-ben kapcso­lódott be az akcióba. A kirendeltség többek között vetőmag ellátással, a legelők feljavításával, a háziipar fellendítésével foglalkozott. A fondban való kutatás az iratok egyenkénti átnézésével lehetséges. Megyei kirendeltség iratai 1911-1912. 421. MÁTÉSZALKAI ÁLLAMI ÉPÍTÉSZETI HIVATAL IRATAI 1889-1918 (1950) A megyei mérnöki állások egyidejű megszüntetésével 1877-ben jöt­tek létre az állami építészeti hivatalok, amelyek közlekedési, útépítési és fenntartási, valamint egyéb építészeti kérdésekkel foglalkoztak. A Hivatal működésének korai időszakából néhány középület tervrajza és egy megyei vasúthálózati térkép maradt meg. Az iratokban való kutatás egyenkénti átnézéssel történhet. Iratok 1889-1918. Ifin 0,48 (4,00) 0,12 0,05 (9,50) 278

Next

/
Oldalképek
Tartalom