Á. Varga László (szerk.): Az 1918-1919 előtti Erdélyre vonatkozó fondok és gyűjtemények jegyzékei - 17. Békés-, Bihar-, Csanád-, Szatmár vármegyék, Kővár-vidék levéltárai és egyéb magyarországi levéltárak fondjai. Repertórium (Budapest - Bukarest, 2017)
MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára
első két évtizedében keletkezett nemesi felkelésre vonatkozó dokumentumok, Kölcsey Ferenc követjelentései, szabályrendeletek és egyleti nyilvántartások. Hogy mi történt ezután a levéltárral, arról később Kiss Ernő főlevéltáros így írt: „ Megyénk levéltárának szomorú sorsa az 1918-1919. évek forradalmainak bukása után kezdődött. Mikor ugyanis megyénk székhelye román uralom alá került, az új államhatalom első gondja természetesen nem a levéltár ügye lett, ami természetes is. De ha ezek az első idők nem is voltak a levéltár hasznára, kárára se lettek volna, ha mindjárt az uralomváltozás első éveiben nem történik meg az a nem várt eset, hogy a nagykárolyi vármegye székháza kigyulladt. A levéltár rendje akkor bomlott fel először, és már akkor nem is volt, aki a rend helyreállításán dolgozott volna. Ezen sem csodálkozhatunk. Az új román impériumnak még ekkor nem voltak szakképzett emberei, de ha lettek volna is, annak egy ilyen levéltári komplexum rendezéséhez legalább három nyelvet kellett volna bírni, az anyanyelvén kívül a magyart, a latint és a németet. Ilyen körülmények között aztán nem volt csoda, ha az akkori román levéltárnok minden kutatónak szabad bejárást biztosított az anyaghoz. Levéltári másolatokat a levéltárból kivinni nem lehetett, s így a kutató előtt két út állott, vagy megvenni levéltárostól az eredetit, erre is sok példát tudunk, vagy egészen egyszerűen zsebre tenni azt, s elhozni. S ezt még lopásnak se lehetett minősíteni, mert azt senki nem tiltotta, sem megakadályozni nem kívánta. Természetesen a sok kutatás során a levéltárnak olyan anyaga is lekerült helyéről, amit senki nem keresett. Ez az anyag aztán — ha a szemnek szóló rend kedvéért visszarakatott is — a legtöbb esetben nem a helyére került vissza. ”50 Az 1920-1930-as években a szatmári alispán több előteijesztést is tett a vármegyei levéltár visszaszerzésére, illetve államközi egyezmények értelmében is voltak törekvések arra, hogy a területi hovatartozást figyelembe véve az iratok megfelelőképpen osztódjanak meg a két állam között.51 Amikor a második bécsi döntés után, 1940-ben Szatmár megye központja Szatmárnémeti lett, Nagykárolyból a vármegyei levéltár egy része ide került. Az 1867 előtti iratanyagot azonban a román hatóságok nem sokkal korábban Kolozsvárra, majd Tordára vitték, ahol a háború idején bombatámadás érte. A Szatmárnémetiben lévő archívum kezelésére Puskás Kálmánt nevezték ki főlevéltárnoknak, akinek egyik legfontosabb feladata 1944 februárjától a levéltár Zajtára menekítése lett. Innen az újonnan alakult Szatmár, Ugocsa és Bereg csonka megye székhelyére, Mátészalkára csak „ négy évi száműzetés után ” szállíthatták át az összezilált anyagot.52 A megyeegyesítéssel ez a levéltárrész került Nyíregyházára. Remélhetőleg a levéltár fondjai egyszer egyesülnek egy virtuális levéltárban. Kujbusné Mécséi Éva 50 MNL SzSzBML IV. B. 757. 3574/1947 ad 5119/1949. 51 Részletesen Id. Gottfried Barna: Szatmár vármegye levéltári anyagának megosztási tervei az 1920-1930-as években. In: Sza- bolcs-szatmár-beregi Levéltári Évkönyv, 19. Szerk.: Galambos Sándor-Kujbusné Mécséi Éva. Nyíregyháza, 2011. 159-169. 52 Kujbusné Mécséi Éva: Szatmár megye levéltárának 20. századi sorsa. In: „ ...éltünk mi sokáig két hazában... ", Tanulmányok a 90 éves Kiss András tiszteletére. Speculum Historiae Debreceniense, 9. A Debreceni Egyetem Történelmi Intézete Kiadványai. Szerk.: Dáné Veronka-Obomi Teréz-Sipos Gábor. Debrecen, 2012. 319-333. 254
